Főoldal Előzetesek Bemutatták a Shazam! Az istenek haragja akciódús, második nagy előzetesét
ElőzetesekBREAKING

Bemutatták a Shazam! Az istenek haragja akciódús, második nagy előzetesét

Látványos akciójelentek, rengeteg mágia, és szörnyetegek jellemzik a Shazam! 2. rész új előzetesét.

389

A Warner Bros. vadonatúj előzetessel jelentkezett a DC Comics idei első filmjéhez. A Shazam! Az istenek haragja című filmet március közepén fogják bemutatni a mozikban, amihez már kaptunk tavaly egy előzetest. A folytatásban visszatér Zachary Levi a címszereplő Shazam szerepében, valamint a Shazam-család korábbi szereplői. Ellenfelük ezúttal az Atlasz lányai lesznek.

David F. Sandberg néhány héttel ezelőtt bejelentette, hogy teljesen elkészült a a filmmel, és hátradőlve várják a 2023-as premiert. A szinopszis szerint “az istenek erejével felruházott Billy Batson és örökbefogadott barátai még mindig tanulják, hogyan zsonglőrködjenek a tinédzserélet és a felnőtt szuperhős alteregók között. Amikor az Atlasz lányai, az ősi istenek bosszúálló triója a Földre látogat, hogy megkeressék a varázslatot, amit elloptak tőlük régen, akkor jön képbe Billy – más néven Shazam – és a családja, hogy az életükért és a világ sorsáért felvegyék a harcot az ellenfelekkel”.

Az új képsorok alapján a folytatás megtartotta az első rész szórakoztató és vicces hangvételét, ugyanakkor a tét növelésével nagyobb komolyságot várhatunk a főhősöktől.

Mit csinál egy kamasz srác, aki szupererőt kap, és ha kimondja a varázsszót, piros ruhás, villámos logós szuperhőssé változik? Nyilván a lehető legtöbbször kiabálja azt, hogy Shazam!, és ahol csak lehet, küzd a világ gonoszai ellen. Közben nagyon élvezi a szupererővel járó összes nagy poént. Ha pedig együtt lakik egy csomó más többé-kevésbé vele egyidős sráccal és lánnyal, akkor előbb-utóbb őket is beveszi a buliba. A Shazam! náluk is működik: nappal suliba járnak, éjszaka pedig kiosonnak otthonról, és lazán bűnüldöznek. Egészen addig, míg a játék komolyra nem fordul: a szuperhősök életében ugyanis az a nehéz, hogy akkor is kénytelenek az igazság bajnokai maradni és szűk ruhát hordani, amikor náluk erősebb ellenféllel találják szemben magukat. Eléggé úgy néz ki, hogy Atlasz lányai pont ilyenek. A csapat viszont már nem tudja visszacsinálni, amit elkezdett. Kénytelenek úgy tenni, mintha igazi szuperhősök volnának. Vagy elhinni, hogy tényleg azok.

Shazam! Az istenek haragja című filmet David F. Sandberg rendezte, Henry Gayden és Chris Morgan forgatókönyve alapján. Főszerepben: Zachary Levi, Asher Angel, Jack Dylan Grazer, Adam Brody, Ross Butler, Meagan Good, D.J. Cotrona, Grace Caroline Currey, Faithe Herman, Ian Chen, Jovan Armand, Marta Millans, Cooper Andrews, Djimon Hounsou, Rachel Zegler, Lucy Liu és Helen Mirren.

A filmet 2023. március 16-án mutatják be a hazai mozikban.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...