Megérkezett az első kép Christopher Nolan Odüsszeia című filmjéből
A film Christopher Nolan első filmje az Oscar-díjas Oppenheimer óta, amely elnyerte a legjobb film díját is. Ezúttal a rendező Homérosz klasszikus eposzát viszi filmvászonra, amely az Iliász eseményeit követi. A történet Odüsszeusz kalandos hazatérését meséli el Trójából, amely tíz éven át tartó megpróbáltatásokkal van tele. Útja során találkozik egy egyszemű küklopsszal, tengeri szörnyekkel és a csábító szirénekkel is, miközben próbál visszatérni feleségéhez, Pénelopéhoz és fiához, Télemakhoszhoz.
Elhalasztották a Pókember 4. bemutatóját
Hivatalosan is megerősítették, hogy a Pókember 4. premierdátuma 2026. július 24-ről július 31-re tolódik. Szerencsére ez csupán egyhetes halasztás, és nem egy évvel későbbi dátumot jelent. Az időzítés nem véletlen: Tom Holland két készülő produkciókban is főszerepet játszik, így a változtatás mind a Sony Pictures, mind a Universal Pictures számára kedvező döntésnek tűnik.

A Trónok harca írója elhintette, hogy film készülhet az Elden Ringből
A Trónok harca szerzője, George R. R. Martin elhintette, hogy tárgyalások folynak 2022 sikercíme, vagyis az Elden Ring adaptálásáról filmvászonra. Martin annak idején nagy szerepet vállalt az Elden Ring központi története, teremtményei és világa megalkotásában, s régebben ő maga is felvetette, hogy szívesen visszatérne hozzá másik platformon is. Azonban egy dolog egyelőre akadályozhatja ebben: a Trónok harca-regénysorozat következő kötete.

Az Amazon MGM Studios veszi át James Bond kreatív irányítását
Több mint hatvan évnyi filmes történelem után új korszak köszönt be a James Bond-franchise életében. Az Amazon MGM Studios teljhatalmú jogot kap James Bond felett, miközben Michael G. Wilson és Barbara Broccoli egy új közös vállalkozást indítanak. A megállapodás értelmében az Amazon MGM Studios teljes kreatív irányítást szerez a jövőbeli James Bond-filmek felett.

Mi a helyzet a Constantine 2-vel?
Lassan már húsz éve, hogy Keanu Reeves démonvadásznak állt, s bár a színész azóta szeretné tető alá hozni a folytatást, mostanában inkább bérgyilkosra van szüksége Hollywoodnak. A Constantine, a démonvadász folytatása ugyan 2022-ben megerősítést is kapott végre, a projekt azóta áll, ám a rendező, Francis Lawrence biztató hírekkel szolgált a Collidernek: szerinte közelebb vannak hozzá, mint valaha, hogy elkészüljön a folytatás. Akár még az új DC univerzumban is helyet kaphat.

Megtalálta rendezőjét az Agyagpofa
A DC Studios tavaly év végén jelentette be, hogy egy Agyagpofa központú horrorfilmet fejleszt, amelynek forgatókönyvét Mike Flanagan írja. Bár Flanagan eredetileg rendezőként is szóba került, jelenleg más projektek kötik le, így a stúdió egy ideje rendező után kutatott. A THR jelentése szerint végre emberére akadt Agyagpofa, s a thiller és misztikus/horror műfajában tapasztalt James Watkins kapja meg a rendezést.

Mégsem áll DC-hősnek Daniel Craig
A The Hollywood Reporter jelentése szerint Daniel Craig visszalépett Sgt. Franklin John Rock szerepétől. A különleges katonát hosszú évek óta próbálják átültetni a filmvászonra, egy időben többek között Arnold Schwarzenegger és Bruce Willis is játszhatta volna. Még csak tavaly novemberben röppent fel a hír, hogy ezúttal egy Bondra esne a választás, de úgy tűnik ezúttal sem jön össze, legalábbis vele biztosan. Ennek ellenére a film továbbra is fejlesztés alatt áll.

A Jurassic World: Újjászületés rendezője léphet Denis Villeneuve helyére a Dűnén
A bennfentes Daniel Richtman által megszellőztetett információk szerint a Warner Bros. már a Dűne 4. előkészítésén dolgozhat, és lehetséges rendezőként Gareth Edwards neve merült fel. Az informátor szerint a Warner Bros. érdeklődik a Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet és a Godzilla rendezője iránt, de egyelőre nem tisztázott, hogy tárgyalásokra valóban sor került már, vagy csak ismerkednek a gondolattal.

Will Smith belebegtette a Hancock folytatását Zendayával
Will Smith nemrég egy váratlan vendégszerepléssel örvendeztette meg a rajongókat xQc Twitch-csatornáján, ahol néhány rajongói kérdésre válaszolt. A beszélgetés során pedig egy izgalmas információt is megosztott: egy Hancock 2 ötletén dolgoznak, és Zendayát is megkeresték egy szerep ennek kapcsán.

Szólj hozzá!