Főoldal Játékok Bejelentették a Crash Bandicoot 4-et
Játékok

Bejelentették a Crash Bandicoot 4-et

Az It's About Time alcímű epizód októberben érkezik.

192

Hetek, hónapok óta megy a zsongás, hogy az Activision készül valamire A Crash Bandicoot franchise kapcsán, melynek jogai bizony náluk vannak, nem a Sonynál. Az első három rész felújítása remekül sikerült és a go-kartos spin-off is elnyerte mind a kritikusok, mind a játékosok tetszését. A kérdés az volt, hogy miként érdemes folytatni, hiszen a sorozat későbbi játékai miért nem voltak annyira ütősek, mint amelyeket még a Naughty Dog dobott össze.

Az illetékesek úgy döntöttek, hogy új résznek kell jönnie és ez pedig a frissen bejelentett Crash Bandicoot 4: It’s About Time lett. A sorozat így hosszú idő után újra sorszámozott résszel bővül, a fejlesztésért pedig a Toys For Bob csapata felel, akik maguk is a műfaj veteránjai – ők készítették még PS1-re a Pandemoniumot, legutóbb pedig a Spyro szériát porolták le a Reignited Trilogy-val.

Az új játék október 2-án fog megjelenni, egyelőre annyi biztos, hogy PS4 és Xbox One platformokon, de ez egész biztosan bővülni fog. Crash és Coco egészen új kalandokba keveredik majd tehát, és rengeteg új dologgal szembesül majd. Lesz itt falon futás, koráltokon való csúszkálás, köteleken lengedezés, épületnyi magasságú ellenfelek és megannyi más móka.

Szerző

Általában egész nap játszom a munkahelyemen, ugyanis videojáték fejlesztésben dolgozom. Mellette hobbikritikusként okoskodom jó pár éve, immár szélesvásznon.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Xbox Game Pass
Játékok

PlayStation és Nintendo konzolokra is jöhet a Game Pass?

A Microsoft minden elérhető képernyőre, eszközre eljuttatná az Xbox Game Pass szolgáltatását.

BREAKINGJátékok

Az Öbölháborúról fog szólni a következő Call of Duty

A pletykák szerint a 2024-es rész Black Ops: Gulf War címen érkezik.

Call of Duty: Modern Warfare III
Játékok

Call of Duty: Modern Warfare III teszt

Tesztünk az újragondolt Call of Duty: Modern Warfare trilógia harmadik részéről.

Xbox Inworld AI
Játékok

Mesterséges intelligenciával könnyítené az Xbox a játékfejlesztést

A Microsoft új partneri megállapodásával új mesterséges intelligencia eszközöket használhatnak az Xbox...