Régre nyúlik vissza az újságírás, egy gyorsan mozgó üzletág, akárcsak Hollywood. Az Azt mondta című film a New York Times tényfeltáró cikkét mutatja be, és fél évtizeddel azután kerül a mozikba, hogy az újság által lehozott cikk nagy port kavart volna, s felhívta Hollywood ragadozóira a figyelmet: Harvey Weinstein 2017-es leleplezése, aki visszaélt hatalmával, nőket erőszakolt meg és bántalmazott testileg és lelkileg. Mára Weinstein egy elrettentő példa lett a filmiparban. A mostani filmet úgy is felfoghatjuk, mint egy vallomást, a probléma csak az ezzel, hogy kissé elkésett ezzel a stúdió.
A leleplezések nagy részét a New York Times két riportere, Megan Twohey és Jodi Kantor hozták nyilvánosságra először, akiket a filmben Carey Mulligan és Zoe Kazan alakít. A történet lényege, hogy az újságírók kapnak egy fülest, s nyomozni kezdenek Weinstein ellen. A cikket 2017-ben publikálták, a történet azonban egy évvel korábban, 2016-ban veszi fel a fonalat, amikor Twohey egy mogul után kutat, akit azzal gyanúsítanak, hogy rosszul bánt a nőkkel, a sztori azonban ezzel még nem ér itt véget, nem Donald Trump a film legnagyobb ragadozója.
Jodi Kantor és Megan Twohey 2017-es Pulitzer-díjas riportja a szörnyeteg Harvey Weinstein producerről tagadhatatlanul következetes volt. A The New York Times számára készített oknyomozó riportjuk rávilágított a szexuális zaklatásra és visszaélésekre világszerte. A duó 2019-ben a She Said: Breaking the Sexual Harassment Story That Helped Ignite a Movement című könyvben foglalta össze munkájuk krónikáját. Arról írtak, hogyan szortíroztak a bírósági egyezségek, titoktartási megállapodások és feljegyzések között; milyen gyötrelmeken mentek keresztül maguk is, miközben szembenéztek az igazsággal; és hogyan kergették három éven át az információmorzsákat. A könyvben gyakran egészen részletesen leírják az eseményeket, lebilincselő munkát végeztek.
Mégis, amikor arra került a sor, hogy az anyagot a nagyvászonra adaptálják, Maria Schrader rendező és Rebecca Lenkiewicz forgatókönyvíró Kantor és Twohey aprólékosságát tartotta a lényegnek. Schrader tudta, hogy mennyi párbeszédet kell majd beépíteniük a filmbe. A német rendező egyik interjújában úgy fogalmazott, hogy nem volt ideges az adaptáció miatt, tudta, milyen fajsúlya van az ügynek, és a lehető legtöbb dolgot vissza kell adni a filmvásznon, hogy hitelesnek érezzük a történetet. Sőt, azzal is számolniuk kellett, hogy sokan nem ismerik részletekben az ügyet, ezért a lehető legtöbb információval kell szolgálni a vetítés alatt, hogy mindenki számára összeálljon a kép. Az Azt mondta ennek eredményeképpen nem egy diadalmas film a #MeToo mozgalom felemelkedéséről, hanem inkább egy tiszta szemű, kimért ábrázolása annak, hogy az első cikk miért kavart akkora port a publikálása után.
A film egy értékes belépő az újságírófilmes műfajba. Kantor és Twohey alapossága nemcsak az újságírás, hanem az együttérzés mintáját is bemutatja. Schrader és Lenkiewicz nagy hangsúlyt fektetett a riporterek érzéseire is. A film bemutatja, hogy a kollégákból hogyan lettek barátok Jodi (Zoe Kazan alakításában) és Megan (Carey Mulligan), és hogyan támogatták egymást a kemény munkában, és hogyan viselte meg őket a sok trauma nyomozásuk során. Az Azt mondta kevésbé foglalkozik Weinstein zaklatásának és visszaéléseinek újrajátszásával, inkább a meghallgatások kapnak főszerepet a filmben.
Oscar-díjas megaproducerként Weinstein kiterjedt hálózatot épített ki befolyásos emberekből, akik közül néhányan segítették a Times nyomozását, mások pedig akadályozták azt. Kantor és Twohey leírják, hogy egy terhelő feljegyzés másolatát egy olyan forrástól szerezték meg, aki kiment a mosdóba, miközben egy bárban találkoztak, és szándékosan otthagyta a telefonját, hogy Kantor hozzáférjen. A szerzők arra is emlékeznek, hogy Gwyneth Paltrow üzeneteket kapott és pánikba esett, amikor Weinstein megjelent a hamptoni otthonában, és hogy az izraeli hírszerző cég, a Black Cube ügynökei célba vették őket. Maga Weinstein szinte alig látható. Helyette a tettei képviselik őt, amelyekről újságírói szemmel, részletgazdagsággal számolnak be. (A felesége és gyerekei életére esküszik, hogy ártatlan.) Bemutatják, hogy vették rá a nőket a hallgatásra, milyen titoktartási megállapodásokat írattak alá velük, és az ügyvédek mennyi kenőpénzt kaptak egy-egy ügy eltusolásáért.
VERDIKT
Semmi sem változik? Ez a rettentő gyanú magyarázhatja a film visszafogott, óvatos hangvételét. 2017-es ügy gyakorlatilag mára már kihűlt; Hollywood nagy része most már úgy gondol a #MeToo kampányra, hogy a múlté. Tanulság, amit levonhatunk a filmből, hogy majd az idő eldönti. A filmben bemutatott nők többsége még mindig nem mer, vagy nem akar beszélni a történtekről, az iparág viszont már rég túltette magát a szörnyűségen.
Szólj hozzá!