Az Xbox jövője a szoftverkiadásban rejlik – veszélyben a következő konzolgeneráció

Egy megbízható bennfentes szerint a Microsoft alapjaiban alakíthatja át az Xbox márkát, és a jövőben inkább szoftverkiadóként, semmint konzolgyártóként működhet tovább.

Kévés Bence Mihály
Olvasási idő: 3 perc
Forrás: Microsoft

Egyre több jel utal arra, hogy a Microsoft új irányt vesz az Xbox jövőjével kapcsolatban. A vállalat állítólag hatalmas leépítésekre készül 2026 első negyedévében, miközben a következő konzolgeneráció korábban biztosnak tűnő tervei hirtelen kétségessé váltak. A kiszivárgott információk szerint a cég a jövőben elsősorban a legsikeresebb játéksorozataira és a felhőalapú szolgáltatásokra fókuszálna – a hagyományos hardvergyártás háttérbe szorulna.

Az Xbox jövője: kevesebb hardver, több szolgáltatás

A pletykát először a NeoGAF fórumon osztotta meg SneakersSO nevű bennfentes, akinek korábbi információi már több alkalommal is igaznak bizonyultak. A forrás szerint a Microsoftnál a legutóbbi elbocsátási hullám után kezdtek el olyan hírek terjedni, amelyek szerint az új Xbox hardver fejlesztése megtorpant.

„A következő konzolgeneráció konkrét tervei hirtelen ‘biztosból’ kétségessé váltak. A projekt, amit eredetileg 2026-ra terveztek, nem halad előre, a gyártási előkészületek elmaradtak” – áll a bejegyzésben. SneakersSO szerint a Costco már nem forgalmaz Xbox konzolokat, és más kiskereskedők is követhetik a példáját, ami egyértelmű jele annak, hogy a márka piaci bizalma megingott.

A bennfentes szerint a Microsoft stratégiája mostantól a szoftverkiadásra és a legjövedelmezőbb franchise-okra koncentrál: Call of Duty, World of Warcraft, Minecraft, Candy Crush és Forza Horizon. Az Xbox jövője a felhőalapú platformokban rejlik, ahol az xCloud és a Game Pass lesz a fő belépési pont. A Game Pass előfizetés ára várhatóan tovább emelkedik, miközben a szolgáltatás fokozatosan az összes platformra kiterjedő előfizetési modellé válik.

SneakersSO szerint a Microsoft célja, hogy az Xbox márka szoftveresen minden eszközön elérhető legyen – legyen az konzol, PC vagy mobil –, és így a „minden lehet Xbox” elv valósággá váljon.

Kérdéses a következő Xbox sorsa

Ha a hírek igazak, a Microsoft akár teljesen leállíthatja a hagyományos konzolgyártást, és ehelyett OEM-partnereken keresztül, például az ASUS-hoz hasonló gyártókkal működhet együtt, akik az Xbox márkát hordozó eszközöket készítenek. Ugyanakkor SneakersSO szerint „a márka hitelességének összeomlása” miatt a jövőben már ezek a gyártók sem biztos, hogy szívesen dolgoznának az Xbox névvel.

Bár mindez egyelőre csak pletyka, a jelek egyre erősebben utalnak arra, hogy a Microsoft az Xbox jövőjét nem a hardverben, hanem a szolgáltatásokban és a szoftverpiacban látja. A kérdés csak az, hogy a rajongók is készek-e elengedni a klasszikus értelemben vett konzolélményt.

Xbox
Forrás: Xbox

Wide Screen Logo

CÍMKÉK:
Cikk megosztás
×