Főoldal Filmek Az indulás óta csaknem 29 millió feliratkozóra tett szert a Disney+
Filmek

Az indulás óta csaknem 29 millió feliratkozóra tett szert a Disney+

Minap a Disney bejelentette, hogy a Disney+ streamingszolgáltató indulása óta 28,6 millió felhasználó iratkozott fel.

1.2k
Disney+

Minap a Disney bejelentette, hogy a Disney+ streamingszolgáltató indulása óta 28,6 millió felhasználó iratkozott fel.

Mikor a Disney 2019. november 12-én elindította saját streamingszolgáltatását a Disney+ név alatt, az első nap a feliratkozók száma elérte a 10 milliót, ami részben a The Mandalorian-sorozatnak volt betudható, ami szintén ezen a napon debütált. A platform olyan nagy népszerűségnek örvendett az első napokban, hogy az előfizetők többször is technikai akadályokba ütköztek, ez pedig arra sarkalta az üzemeltetőket, hogy számokban is kifejezzék, miért akadozik a felület és a szolgáltatás.

A kereslet jóval meghaladta a Disney előzetes várakozását, még maguk sem gondolták, hogy 10 millióan fogják használatba venni a felületet, aminek szolgáltatását az első hónapban ingyen élvezhették. Most azonban a Disney végre hivatalosan is elárulta, hogy az indulástól számítva 28,6 millió feliratkozóval bír a platform. Megdöbbentő ez a szám, sok elemző sem számított ekkora népszerűségre, akik előzetes számítások alapján 20 és 25 millió közzé tették a felhasználókat.

A Disney pontos definíciót adott arra vonatkozóan, hogy mit értünk a 28,6 millió feliratkozó alatt, vagyis ez a szám a tényleges előfizetőket tükrözi, akik fizetnek a Disney+-ért rendszeresen. De a Disney+ mellett sok más kedvezményt is kapnak mellé, például jutányos összegen kapnak ESPN+ és Hulu csomagot is. Az idei évben várhatóan ez a szám csak növekedni fog, hiszen más Marvel-sorozatokat is bemutatnak, köztük a The Falcon and the Winter Soldier– és a WandaVision-sorozatokat.

WandaVision
Szerző
Kévés Bence Mihály

Imádok elveszni a filmek és sorozatok világában, ahol minden jelenet egy új kaland, és minden karakter egy új barát. Nálam mindig forog a “lejátszás” gomb.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Fekete Párduc
Filmek

Chadwick Boseman annyira komolyan vette Fekete Párduc szerepét, hogy még a Disney vezetőit is meglepte

A színész olyan komolyan vette Fekete Párduc karakterét, hogy még a forgatási...

Mennydörgők*
Filmek

Florence Pugh és a „dicső csapat” rázós akcióval robbant be a CinemaConra a Mennydörgők* új előzetesében

A Marvel új filmjében antihősök és bukott szuperkatonák állnak össze egy küldetésre...