„Az év első jó filmje.” – A kritikusok magasztalják Chris Hemsworth legújabb akciózását

Mennyiben más ez az akcióhős-szerep?

Kajtár Virág
Olvasási idő: 4 perc
Forrás: Amazon MGM Studios

A bűn útja (Crime 101) csak jövő héten kerül a mozikba, de a korai reakciók már most „2026 első igazán nagy filmjének” tituálják. A főszerepben Chris Hemsworth egy hírhedt tolvajnak áll, s utolsó balhéjára készül. Az MCU ikonja ezúttal leveti szuperhős-imázsát, és egy sokkal higgadtabb, összeszedettebb akcióhőst alakít – ennek kapcsán azt is kifejtette, miben tér el legismertebb szerepétől új figurája.

Thor megformálóját mára igen nehéz elképzelni kalapács vagy egyéb fegyverek nélkül, de igyekszik kitörni a skatulyákból. Igaz, akcióhős lesz ezúttal is, de olyan, akinek belső világát a bizonytalanság és a sebezhetőség határozza meg. „Ebben a szerepben eléggé kiszolgáltatottnak éreztem magam. Nem tudtam elbújni a hanghordozás vagy a testtartás mögé, ahogy Thor esetében és ezeknél a nagyobb figuráknál. Itt pont az ellenkezőjéről volt szó” – magyarázta a The Guardiannak.

Amikor Hemswortht kiválasztották Thor szerepére, elmondása szerint nem igazán hitt saját akcióhős voltában, s egészen kényelmetlenül érezte magát ennek kapcsán. A kulisszák mögött súlyos szorongással és pánikrohamokkal is küzdött, ám végül a fizikai átalakulás segített neki kevésbé megfélemlítve érezni magát. „Azt éreztem: »Oké, rendben, velem nem lehet packázni.« Egy istent alakítani biztonsági hálót jelentett. Elhitette az emberekkel, hogy ennyire magabiztos vagyok, ennyire határozott.”

„Amikor találkoztam veled” — tette hozzá Bart Layton rendező — „egy egészen másfajta embert vártam, egy sokkal klasszikusabban alfa figurát. És ehelyett valaki olyat találsz, aki gondolkodó, érzékeny és ugyanúgy bizonytalan, ahogy mindannyian vagyunk.”

Az álarc mögött

Layton filmjében nincsenek morálisan jó vagy rossz figurák, Davis egy úriember tolvajhoz képest, mintha nem is illene rá ez a szerep. „Mindannyian [a szereplők] egy olyan ponton vannak, ahol változásra van szükség” — mondta Hemsworth. „Olyan ez, mintha azt mondanák: »Vége, nem viselem tovább ezt az álarcot. Ezt az önmagamról alkotott képet, amelyet vagy a társadalmi elvárások, vagy azon saját feltételezésem hozott létre, hogy ha hozzáadok bizonyos dolgokat a személyiségemhez, akkor majd beteljesültnek érzem magam.« De valójában mindannyian ugyanazt keresik: a kapcsolódást, a szeretetet és a barátságot.”

A Don Winslow novellájából készült adaptációt Bart Layton (American Animals) írta és rendezte is, a mellékszerepekben pedig olyan neveket láthatunk, mint Barry Keoghan, Halle Berry, Jennifer Jason Leigh, Corey Hawkins és Nick Nolte. A bűn útja a napsütötte Los Angelesben játszódik, ahol egy rejtélyes tolvaj (Chris Hemsworth) sorra hajtja végre a nagy tétű rablásokat a legendás 101-es autópálya mentén. A zsákmány azonban ezúttal mindent megváltoztathat: a főhős a „nagy dobásra” készül, amellyel végleg kiszállna a bűn világából. A terv azonban bonyolódik, amikor útját keresztezi egy kiégett biztosítási ügynök (Halle Berry), akivel kénytelen együttműködni. Eközben egy megszállott nyomozó (Mark Ruffalo) mindenáron le akarja buktatni őket, és kezdetét veszi a macska-egér játék, ahol a vadász és az üldözött közti határ elmosódik.

A trailer alapján feszült, stílusos és érzelmekkel teli akcióthrillerre számíthatunk, amely a Heat – Szemtől szemben és A belső ember nyomdokain halad. A bűn útja február 19-tól a hazai mozikban is.

Wide Screen Logo

CÍMKÉK:
Cikk megosztás
×