Főoldal Filmek Az első hivatalos képek a Bosszúállók: Végjáték rendezői és Tom Holland Cherry című drámájából
Filmek

Az első hivatalos képek a Bosszúállók: Végjáték rendezői és Tom Holland Cherry című drámájából

Az első hivatalos képek a Cherry című drámából.

68
Cherry

A Bosszúállók: Végtelen háború és a Végjáték rendezőpárosa, Anthony és Joe Russo még tavaly nyáron jelentették be új filmjüket a San Diego-i Comic-Conon, főszerepben pedig a Pókember franchise ifjú titánja lesz látható. A Cherry című filmről tavaly nyáron már megtudtuk, hogy egy sötét egzisztenciális drámát dolgoznak fel, amiben Holland egy háborús katonát játszik, aki poszttraumás stresszben szenved, miután hazatér iraki megbízatásából, majd bűnözőnek áll.

A Vanity Fair tette közzé az első hivatalos képeket a drámából, ami Nico Walker tollából megjelent 2018-as regényt dolgozza fel a filmvásznon, majd később a tévé képernyőin. Ahogy már azt taglaltuk néhány sorral feljebb, a főszereplőt alakító Holland felcserként Irakban teljesít szolgálatot, de a főiskola után fogalma sem volt arról, hogy mire vállalkozik mikor katonának áll. Miután hazatér, fájdalmát drogokkal próbálja elnyomni, de ez csak a kezdet, mert később bankrabláshoz folyamodik, hogy finanszírozni tudja a szereket.

Korábban a produkciót úgy jellemezték, mint egy hat részből álló film, és ebből nagyon úgy tűnik, hogy jóval többről szól majd ez a film, mint egy egysíkú dráma. A Russo testvérek a rendezői teendők mellett produceri feladatot is elvállaltak, a szkripten pedig Jessica Goldberg (The Path) és Angela Russo-Otstot (Kemény zsaruk) dolgozott a 2018-as regény alapján. Mások mellett feltűnik még a filmben Nicole Forester (Lángoló Chicago), Ciara Bravo (A S.H.I.E.L.D. ügynökei), Thomas Lennon (Amerikai fater), valamint Kelli Berglund (Fosse/Verdon).

A filmet még azelőtt bemutatják néhány amerikai mozikban 2021. február 26-án, hogy azt követően világszerte elérhetővé tennék az Apple TV+ streamingszolgáltatón március 12-én.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Godzilla Kong ellen
Filmek

A két Titán találkozását láthatjuk a Godzilla x Kong: The New Empire poszterén

Godzilla és Kong találkozását láthatjuk a Godzilla x Kong: The New Empire...

Joker: Folie à Deux
Filmek

A Joker: Folie à Deux rendezője új képet osztott meg a szakadó esőben álldogáló Joaquin Phoenix karakteréről

Pontosan egy év múlva mutatják be a mozikban a nagysikerű Joker folytatását.

Az ördögűző: A hívő
Filmek

NYEREMÉNYJÁTÉK: Páros belépőket nyerhettek Az ördögűző: A hívő premier előtti vetítésére

Elsők között nézhetitek meg Christopher Nolan új filmjét, Az ördögűző folytatását.

Mancs Őrjárat: A szuperfilm
Filmek

Box Office: Az Alkotó és a Fűrész X se tudta megszorongatni a Mancs Őrjáratot

A Mancs Őrjárat vitte a hétvégét, egy eredeti sci-fi és egy horror...