Wide Screen
Image default
Filmek

Az AT&T is beleszólhat a Disney és 20th Centrury Fox házasságba

Amennyiben a bíróság az AT&T telekommunikációs cégnek ítéli a Comcastot, úgy a Disney ráteheti kezét a Foxra.

Nem csak a Disney szeretne stúdiót vásárolni, ugyanis a távközlési vállalat, az AT&T már évek óta kiszemelte magának a Time Warner vállalatot, de mindeddig nem sikerült megegyezniük. Most azonban úgy tűnik, létrejön egy másik felvásárlás is, ami a hírek szerint a Disney malmára hajthatja a vizet, ugyanis a bíróság rábólintott az AT&T 85,4 milliárd dolláros felvásárlási tervére, ez pedig egy óriási lehetőség a Disney számára a Fox felvásárlásban.

A mostani hírbe hozott felvásárlás eredménye az lesz, hogy Amerika egyik legnagyobb távközlési vállalata kezébe került a Warner Bros. Pictures stúdió, a DC Entertainement és a CNN televízió csoport is. A Comcast a pletykák szerint rálicitált a Disneyre, s 52,4 milliárd dollárt szeretett volna fizetni a 20th Century Foxért, de a mostani hír után erre nem sok esély lesz, vagy még azért is szeretnék megkapni Hollywood legnagyobb múlttal rendelkező stúdióját?

Ha komolyan gondolja a Comcast, akkor bizony a Disney továbbra is retteghet, akárcsak a rajongók, akik már alig várják, hogy az X-Men és A Fantasztikus Négyes jogai visszaszálljanak a Marvelre, akik így felhasználhatják őket a Marvel Moziverzumban.

Még több a témában...

J.J. Abrams alighanem az évtized üzletét ütötte nyélbe a WarnerMedia cégcsoporttal

Kévés Bence Mihály

A Rogue One film előzménykötete feltárja a Halálcsillag eredetét

Kévés Bence Mihály

5 új Marvel-film bemutatóját jelentette be a Disney 2023-ig

Kévés Bence Mihály

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Elfogad Tovább