Taron Egerton újabb erős szerepben tér vissza a streaming világába, ezúttal a Smoke című sorozat főszereplőjeként. Az Apple TV+ legújabb krimidrámája június 27-én debütál, és már az első előzetes is egy tűzvészekkel, rejtélyekkel és feszültséggel teli történetet ígér. A sorozatot Dennis Lehane (a Viharsziget és a Titokzatos folyó írója) jegyzi alkotóként és forgatókönyvíróként, így a hangulat garantáltan sötét és lebilincselő lesz.
Tűzoltóból gyanúsított? – Miről szól a Smoke?
Az előzetes alapján Egerton Dave Gudsen tűzvizsgálót alakítja, Smollett pedig Michelle Calderone rendőrtisztet. Kettejük nyomozása során egyre közelebb kerülnek két rejtélyes gyújtogatóhoz, ám a dolgok hamar bonyolódni kezdenek. A trailer erősen sejteti, hogy Gudsen maga is érintett lehet az ügyben – de ismerve a mai marketingfogásokat, lehet, hogy csak trükk az egész.
A sorozat igazi bűnesetekből merít: a ’80-as években John Leonard Orr több mint 2 000 tüzet okozott, és négy ember haláláért is felelőssé tették. Őt tartják minden idők leghírhedtebb sorozatgyújtogatójának. Nem csoda, hogy története most képernyőre kerül – még ha csak lazán is inspirálta a sorozat cselekményét.
Visszatér a Fekete madár csapata
A Smoke nem az első közös projektje Dennis Lehane-nek és Taron Egertonnak. Korábban együtt dolgoztak a Fekete madár című minisorozaton, amely hatalmas kritikai sikert aratott. A szériában Egerton egy börtönbüntetését csökkenteni próbáló férfit alakított, akinek egy sorozatgyilkossal kellett bizalmat építenie. A feszültséggel teli true crime történet Emmy-díjat is hozott Paul Walter Hauser számára, és Egerton karrierjének egyik legjobb alakításaként tartják számon.
Mikor és hol nézhetjük?
A Smoke június 27-én érkezik az Apple TV+-ra, és olyan nevek csatlakoznak még a szereplőgárdához, mint Rafe Spall, Greg Kinnear, John Leguizamo vagy Anna Chlumsky. A tűz veszélyes, de amit rejteget, az talán még annál is sötétebb…