Főoldal Sorozatok Az Amazon máris berendelte A Gyűrűk Ura-sorozat második évadát
Sorozatok

Az Amazon máris berendelte A Gyűrűk Ura-sorozat második évadát

A tervezett előzménysorozat rögtön megkapta a második évados berendelést is.

523

A tervezett előzménysorozat rögtön megkapta a második évados berendelést is.

A Deadline információi szerint az első évad forgatásának előkészítése hamarosan megkezdődik Új-Zélandon, a forgatás maga pedig néhány héttel ezt követően fog elstartolni. Ekkor a stáb egyben elkészíti majd az első két részt, majd egy négy-öt hónapos leállás következik, mely alatt az írói csapat (J. D. Payne, és Patrick McKay showrunnerek vezetésével) megírja a második évad epizódjait, utána pedig egyben forgatják le az első szezon hátralévő részeit, illetve a teljes második évadot. Ez olyan szempontból előnyös lehet a nézők számára, hogy kevesebbet kell majd várakozni a két szezon között.

A döntés nem meglepő, az Amazon sokat vár a szériától, egy nagyívű eposznak szánják, mely jó eséllyel szólíthatja meg a Trónok harca után árván maradt fantasy-rajongókat. (Bár erre a posztra a Netflix The Witcherje is jó eséllyel pályázik.)

A történetről egyelőre csupán annyit tudunk, hogy a másodkorban fog játszódni, tehát jóval a Peter Jackson-trilógia előtt. Néhány színész neve is ismert már, feltűnik majd a produkcióban többek között Will Poulter, Markella Kavenagh, és Joseph Mawle is.

A sorozat első szezonját a korábbi információk szerint valamikor 2021-ben láthatjuk.

Szerző

Fiatal korom ellenére régóta a mozgókép nagy szerelmese vagyok, de itt leginkább a sorozatok képzik rajongásom tárgyát.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

A könyvelő
Filmek

A könyvelő folytatása az Amazonhoz került

Egyelőre nem tudni, hogy a stúdióváltás okoz-e további fennakadásokat.

Fallout
Előzetesek

Az Amazon egy előzetessel mutatta be a Fallout poszt-apokaliptikus világát

Végre láthatjuk, milyen lesz a Fallout élőszereplős sorozatadaptációja.