Főoldal Filmek Arnold Schwarzenegger vendégszerepet kaphat a Préda folytatásában?
Filmek

Arnold Schwarzenegger vendégszerepet kaphat a Préda folytatásában?

A Préda rendezője a Ragadozó főszereplőjének visszatérésére utalt.

49
Ragadozó

A tavalyi Préda jóval az első Ragadozó eseményei előtt játszódott, de annál izgalmasabb és akciódúsabb élményben volt részük a rajongóknak. Ezzel a készítők is könnyebb helyzetben voltak, hiszen szabadon alakíthatták a narratívát, nem kellett az egyes szálakat összekapcsolni. A végeredmény magáért beszél, sokak szerint az eredeti rész után a franchise legjobbját láthattuk tavaly a Disney+ felületén.

Bár hivatalosan még nem jelentették be a folytatást, Dan Trachtenberg rendező nemrég arról beszélt a Varietynek adott interjújában, hogy megvan rá az esély, hogy egy jövőbeli filmben visszatérjen az eredeti főszereplő, Arnold Schwarzenegger. Érthető módon ez nem jelentene mást, minthogy a Préda és annak folytatása között jó pár évet ugranánk előre az időben, vagyis a film főszereplőinek búcsút inthetünk.

Nem tudom, hogyan kell csinálni ezeket a dolgokat, de tanulom, hogyan tudnám kivitelezni. Megtudtam, hogy volt egy próbálkozás, hogy Arnold szerepeljen a [2010-es] Ragadozókban. Csak annyit mondhatok, hogy van még kurázsi ezekben a srácokban. Még mindig itt vannak, és hát nem lenne fantasztikus?

Dan Trachtenberg

A Predator-franchise-t részben az teszi olyan egyedivé, hogy a címadó vadászok a sztárjai a sorozatnak, és minden egyes részben visszatérnek az idegenek, míg a főszereplők gyakorlatilag felcserélhetők egyik filmről a másikra. Kezdetben úgy készült a folytatás, hogy Schwarzenegger szerepet kap a folytatásban, ám végül nem tért vissza az 1990-es Ragadozó 2-ben, és ennek anyagi okai voltak.

Noha eredetileg úgy volt, hogy a Préda a mozikban is bemutatásra kerül, végül a Hulu vagy ahogy hazánkban is, a Disney+ streamingszolgáltató adott otthont a filmnek. A film mind a rajongók, mind a kritikusok körében sikert aratott, és újjáélesztette a haldokló franchise-t. A siker után mindenki arra számított, hogy gyorsan bejelentik a folytatást, azonban Trachtenberg még a siker ellenére is meglehetősen szűkszavú volt, amikor a franchise következő fejezetéről kérdezték.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Mosolyogj
Filmek

Kitűzték a Mosolyogj folytatásának bemutatódátumát

2022 egyik legjövedelmezőbb filmje volt a Mosolyogj, és hamarosan jön a folytatás...

WGA
Filmek

Pénteken eredménytelenül zárultak a tárgyalások a stúdióvezetők és a WGA között

Továbbra sincs megállapodás a nagy stúdiók és a WGA között, folytatódik a...

Guillermo del Toro
Filmek

Guillermo del Toro megerősítette, hogy dolgozott egy Star Wars-filmen

Az Oscar-díjas rendező Star Wars-filmen dolgozott, és három szóban még azt is...

Marvelek
Filmek

A Marvelek költségvetése állítólag jóval több, mint amiről eredetileg beszéltek

Nia DaCosta nyilatkozata után úgy tűnt, a Marvelek lehet a stúdió legolcsóbb...