Főoldal Filmek Anya Taylor-Joy gondolatait már Furiosa uralja
Filmek

Anya Taylor-Joy gondolatait már Furiosa uralja

A színésznő legújabb szerepéről nyilatkozott.

424
Anya Taylor-Joy

Mióta George Miller bejelentette, hogy spin-offot kap a Mad Max egyik legizgalmasabb karaktere, Furiosa, akit korábban a mindig remek Chralize Theron alakított. A színésznővel nyilvánvalóan nem volt gond, tehát nem színészcseréről van szó, egyszerűen az új alkotás évtizedekkel korábban fog játszódni, és a fiatal Furiosat mutatja majd be. A hírek szerint egyébként több színésznő is versenyben volt a szerepért, a legtöbb lap szerint a leginkább a Megszállottak viadalából ismert Jodie Comer volt komoly esélyes a szerepre. Taylor-Joyon kívül még két színészt jelentettek be, Chris Hemsworth és a mostanában igen felkapott Yahia Abdul-Mateen II is feltűnik majd a filmben, az ő karaktereikről egyelőre semmit sem tudni.

A fiatal színésznőt természetesen rögtön meg is kérdezték a szereppel kapcsolatban.

Már rengeteget gondolok a szerepre, igazán erős belépőre lesz szükségünk. Rögtön beleszerettem a szerepbe, Charlize munkájára pedig egyszerűen nincsenek szavak. Egészen fantasztikus alakítást nyújtott, így meg sem fogok próbálni a nyomdokaiba lépni. Egyszerűen nem lenne értelme, nem tudnám megcsinálni. Valami nagyon mást kell csinálnunk.

Jó hír a rajongók számára, hogy a projekt kifejezetten jól áll, az előkészületek nagy részével már meg is vannak, így 2021-től foroghatnak a kamerák, a bemutató pedig 2022-re lehet ütemezve. Várhatóan Miller azután ássa bele magát a munkába, hogy elkészült a Three Thousand Years of Longing forgatásával.    

Szerző

Fiatal korom ellenére régóta a mozgókép nagy szerelmese vagyok, de itt leginkább a sorozatok képzik rajongásom tárgyát.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Furiosa
Előzetesek

A címszereplő bosszúra szomjazik a Furiosa: történet a Mad Maxből új előzetesében

A főszereplők párharcát láthatjuk a Furiosa: történet a Mad Maxből új előzetesében.

Furiosa
Filmek

Tom Hardy karaktere mégis felbukkan a Furiosa: történet a Mad Maxben, vagy mire utalt George Miller rendező?

A Mad Max: A harag útja főszereplője mégis felbukkan a Furiosa-előzményfilmben?

Furiosa
Előzetesek

Nézd meg a Furiosa: történet a Mad Maxből magyar szinkronos előzetesét

2024 egyik legnagyobb filmje lesz a Furiosa: történet a Mad Maxből? Az...