A Noah Hawley által jegyzett Alien: Föld első két epizódja már elérhető a Disney+ kínálatában, és rögtön két friss előzetest is kaptunk. Az egyik Ridley Scott klasszikusának állít hangulatos tiszteletadást, a másik pedig ízelítőt ad abból, mi vár ránk a szezon hátralévő részében. A sorozat nemcsak a jól ismert xenomorfokat hozza vissza, hanem két új mesterséges életformát (kiborgokat és ember–szintetikus hibrideket), valamint legalább három új földönkívüli fajt is bemutat. Az első részek alapján ezek legalább akkora veszélyt jelentenek majd a főszereplőkre, mint a klasszikus rémek.
Új fenyegetések a xenomorfok mellett
A második rész egy feszült cliffhangerrel zárul, amikor Wendy kétségbeesetten próbálja kiszabadítani bátyját, CJ-t egy hatalmas és félelmetes xenomorf karmai közül. Az előzetesből kiderül, hogy CJ túléli, és visszatér a Prodigy City-be, ahol Kirsh és tudósai rögtön nekilátnak az új idegen faj tanulmányozásának – ami nyilván csak jóra vezethet… Kirshről még nem tudni, mennyire bízhatunk benne: bár úgy tűnik, valamennyire törődik a hibridekkel, a viselkedése inkább Ash-re emlékeztet, mint Bishopra.
Noah Hawley szerint ezért kellettek az új fajok
Hawley a The Hollywood Reporter internetes portálnak adott interjúban elmondta, hogy lehetetlen lenne újra ugyanazt az első találkozás-élményt nyújtani a xenomorfokkal, amit a klasszikus filmek adtak.
Már ismerjük a teljes életciklusukat, a fejlődést, a parazita természetüket. Minden lépés rosszabb az előzőnél – de ez már nem lehet meglepetés. Az egyetlen mód, hogy újra megadjam azt a felfedezés-élményt, ha új lényeket hozok be. Nem tudod, hogyan szaporodnak, mit esznek… csak érzed a feszültséget minden alkalommal, amikor megjelennek, és amikor megtörténik, amitől tartasz, az rosszabb, mint gondoltad.
Noah Howley
A történet és a szereplőgárda
2120-ban a Földet öt nagyvállalat irányítja: a Prodigy, a Weyland-Yutani, a Lynch, a Dynamic és a Threshold. A kiborgok (kibernetikusan feljavított emberek), a – mesterséges intelligenciával rendelkező – szintetikusok és az emberek együtt élnek, de a Prodigy vezérigazgatója kifejleszt egy forradalmi technológiát: vagyis a szintetikus lényekbe letöltött emberi tudattal rendelkező hibrideket. Az első prototípus Wendy, aki a halhatatlanság ígéretét hozza – egészen addig, amíg egy Weyland-Yutani űrhajó össze nem csapódik Prodigy City-vel, és új, minden eddiginél félelmetesebb idegen életformákat nem szabadít a világra. A főszereplők között ott van Sydney Chandler, Alex Lawther, Timothy Olyphant, Essie Davis, Samuel Blenkin és még sokan mások, a történet pedig az ígéretek szerint a klasszikus Alien-filmek hangulatát idézi, de új irányba is elviszi a franchise-t.

Örökké veled? / Eternity > Bemutató ideje: december 4.
