Alien: Föld: Kirsh valódi szándékairól vallott Noah Hawley és a szereplők

Az Alien: Föld egyik legfurább figurája volt Kirsh.

Kévés Bence Mihály
Olvasási idő: 3 perc
Forrás: Hulu

Az Alien: Föld első évadát bemutatták, mind a nyolc rész már elérhető a Disney+ felületén, azonban a finálé után is rengeteg kérdés maradt a nézőkben, különösen Kirsh karakterét illetően. A Timothy Olyphant által alakított szintetikus figura egész szezonban titokzatos és nehezen kiismerhető volt: néha úgy tűnt, hogy az „elveszett fiúk” védelmében cselekszik, máskor viszont kíméletlen döntéseivel inkább veszélyt jelentett rájuk. A Collider interjújában Noah Hawley showrunner, Olyphant és Samuel Blenkin (Boy Kavalier) osztották meg, szerintük mi állhat Kirsh rejtélyes motivációi mögött.

Hawley: egyetlen mondat mindent megváltoztathatott

Noah Hawley szerint kulcspillanat volt, amikor Boy Kavalier a harmadik epizódban rábízta az irányítást Kirshre. „Soha nem tudhatjuk, egy AI hogyan értelmez egy mondatot. Ott kapott először valódi autonómiát, és ez lavinát indított el” – magyarázta a showrunner. Hozzátette: a nézők eleve gyanakvással figyelik a szintetikusokat az Alien-filmek öröksége miatt, és ezt az előítéletet tudatosan használta fel a történetben. Kirsh végül megmentette a gyerekeket, de úgy, hogy közben súlyos áldozatokat is hozott – így továbbra sem egyértelmű, hős vagy inkább anti-hős.

Timothy Olyphant játékában Kirsh és alkotója, Boy Kavalier kapcsolata egy torz apa-fiú viszonyt idézett. „Úgy alakítottam, mint egy férfit, aki minden reggel úgy kel fel, hogy legszívesebben megölné az apját – de nem teheti. Ezért minden dühét és energiáját a munkájába öli” – mondta a színész. Ez a kettősség – a gyilkos indulat és a kényszerű lojalitás – adja Kirsh egyik legérdekesebb rétegét.

Blenkin: Boy Kavalier hibái kódolódtak bele

Samuel Blenkin úgy véli, hogy Kirsh titkolózása és önálló döntései részben Boy Kavalier impulzív természetéből fakadnak. „Boy K nem látta előre, hogyan csapódnak le az utasításai Kirsh programozásában. Az ő hibás kódolása miatt lett a szintetikus ennyire kiszámíthatatlan” – magyarázta. Szerinte Kirsh viselkedése végig egyfajta programozási ellentmondás következménye volt, amely egyszerre szolgálja és árulja el teremtőjét.

Mit tartogat a 2. évad?

A fináléban Kirsh súlyosan megsebesülve, mozgásképtelenül fekszik a cellában a többiekkel együtt, miközben a gyerekek – akiket részben ő mentett meg – átvették az uralmat Sohaország felett. A folytatás tehát két irányba is elindulhat: a karakter lehet bosszúszomjas szörnyeteg, aki végül apja romboló hajlamait tükrözi, de az is előfordulhat, hogy továbbra is saját, titokzatos küldetését követi.

Hawley szerint az ambivalencia a lényeg: „Emberként szeretnénk morált tulajdonítani egy AI-nak, de valójában csak azt teszi, amire programozták.” Épp ezért Kirsh sorsa a 2. évadban továbbra is kiszámíthatatlan marad – és pontosan ez teszi a karaktert az Alien: Föld egyik legnagyobb erősségévé.

Alien: Föld
Forrás: Hulu

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×