Főoldal Játékok Alapvetően nem lesz politika a The Outer Worlds-ben.
Játékok

Alapvetően nem lesz politika a The Outer Worlds-ben.

A játék készítőit kérdezték az esetleges politikai tartalmakról, amelyekről alapvetően "nem"-el nyilatkoztak.

1.4k
out

A játék készítőit kérdezték az esetleges politikai tartalmakról, amelyekről alapvetően “nem”-el nyilatkoztak.

A már most nagy sikerű alkotás a jövőben foglal helyet, ahol a hatalmas multivállalatok már elkezdtek kolonizálni különböző idegen bolygókat. Mint már ebből láthatjuk, a téma alapján is nehéz elengedni a kapitalizmust, mint politikai jelenséget, mivel már a plot is ennek az árnyoldala köré épül. Leonard Boyarsky szerint, azonban inkább arról szól majd ez a játék, hogy az erős kihasználja az erejét a gyengével szemben, mintsem a mai modern kapitalizmus egyfajta kritikájaként érthető.

The Outer Worlds - Come to Halcyon Trailer | PS4

Egy korábbi interjú során elárulták, ugyan tartalmaz elemeket amelyek politikai töltetűek, azonban ezt az alkotást tisztán a szórakozásunkra szeretnék szánni és nem egy világmegváltó eszközként.

“Egy olyan játéknak terveztük ezt meg, amelyik kikapcsol és szórakoztat. Egy élvezhető kalandot akarunk adni minden egyes felhasználónak. Mivel azonban egy disztópikus társadalmat jelenítünk meg, ennek a való életben is találhatóak gyökerei. Szóval igen, lesznek benne politikai elemek.”-Megan Starks

Tartalmaz vagy nem tartalmaz a mai politikai struktúrákra ráhúzható elemeket a játék, mi nagyon várjuk már a megjelenését. A The Outer Worlds 2019. október 25-én fog érkezni PC-re, Xbox-ra és PS4-re. Az Obsidian megerősítette, hogy az év folyamán még valamikor Nintendo Switch-re is tiszteletét teszi az alkotás.

Szerző
Héja Szabolcs

Egészen pici koromban szerettem bele a játékokba és mindenbe ami technika. A jéték rovatot vezetem és próbálok nektek érdekességeket hozni a témában.

Szólj hozzá!

Még több a témában...

Days Gone Remastered
Játéktesztek

Days Gone Remastered teszt

Mennyiben újult meg a motoros bandák és zombik világa?

Xbox
BREAKINGXbox

Drágul az Xbox – és nem is kicsit kell többet fizetnünk a konzolokért és videójátékokért

A Microsoft jelentős áremeléseket jelentett be az Xbox-konzolokra, kontrollerekre és új videójátékokra...