Alan Tudyk jobban teljesített Will Smithnél, ezért kizárták az Én, a robot marketingjéből

Te tudod, ki játszotta Sonnyt az Én, a robotban?

Kajtár Virág
Olvasási idő: 3 perc

Alan Tudyk nemrégiben leült beszélgetni a Toon’d In with Jim Cummings című podcast vendégeként, ahol a szó az Én, a robotra terelődött, melynek kapcsán sajnos Tudyknak vegyesek az élményei. Ugyanis elmondta, hogy anno kizárták a film marketingkampányából, miután a tesztvetítéseken kiderült, hogy ő valójában jobban teljesített a közönség körében, mint a főszereplő, Will Smith. Tudyk a filmben Sonnyt alakította, motion capture és színészi oldalról is. Amiatt, hogy anno kizárták a film promóciójából, máig sokan azt sem tudják, hogy egyáltalán ő keltette életre a filmtörténelem egyik legemlékezetesebb robotalakját.

Smith kontra Tudyk

„Sokan nem is tudták, hogy én játszottam Sonnyt a filmben, és ennek megvan az oka” – mondta Tudyk. „A filmhez ugye tesztközönséget szerveztek, és az ilyen tesztvetítések során általában pontozzák a szereplőket. Majd azt a visszajelzést kaptam, hogy »Alan, te jobb pontszámot kaptál, mint Will Smith.« Aztán egyszerűen eltűntem. Végem volt. Nem volt reklám, és a nevemet sem említették többé.”

„Eléggé megdöbbentem” – folytatta. „Azt gondoltam: »Várjunk csak, senki sem fogja tudni, hogy benne vagyok!« Sokat fektettem abba a robotba. A mozgásába, a lényébe. Úgyhogy akkor nagyon fel voltam háborodva.” Jar Jar Binks és Gollam ismertebb karaktereit leszámítva a motion capture technológia, illetve az azzal kapcsolatos alakítások még újdonságnak számítottak akkoriban Hollywoodban, így sokan azt sem tudták, hogy igazi ember rejlik mögöttük. Tudyk viszont szerencsére közel sem hagyott fel ezzel a gyakorlattal, s előszeretettel tér vissza hozzá, így született meg például a Star Wars önfeláldozó droidja, K-2SO is.

A méltánytalanul háttérbe szorult klasszikus

Az Alex Proyas rendezésében készült Én, a robotban Smith egy 2035-ben élő chicagói nyomozót alakít, aki egy robotikai vállalat alapítójának állítólagos öngyilkosságát vizsgálja. A vállalat rendkívül intelligens robotjai a társadalom fontos részeivé váltak, s három törvény korlátozza őket. Ennek ellenére egyiküket, Tudyk által alakított Sonnyt gyanúsítja a nyomozó az alapító meggyilkolásával. A mellékszereplők között szerepel Bridget Moynahan, Bruce Greenwood, James Cromwell és Chi McBride is. Vizuális effektusaiért Oscarra is jelölték, amit végül elrabolt tőle a Pókember 2. Egyébként sokan azt sem tudják, hogy maga a film az Asimov egyik rövid történetén, s az általa leírt három törvényen alapul.

Forrás: IMDb

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×