Főoldal Filmek A Warner egy héten belül dönthet a Tenet sorsáról
Filmek

A Warner egy héten belül dönthet a Tenet sorsáról

A július 17-i premierdátum egyelőre áll, a héten pedig a végleges döntés is megszülethet.

437

A július 17-i premierdátum egyelőre áll, egy héten belül pedig a végleges döntés is megszülethet.

A filmrajongók -teljesen érthető módon- izgatottan várják, hogy mi lesz Christopher Nolan következő filmjének sorsa. Nolan korunk egyik legkiválóbb rendezője, akinek új filmje mindig piros betűs ünnep a mozi szerelmesei számára. A brit direktorzseni ez alkalommal egy, kontinenseken átívelő kémsztorival készül, a szereplőgárda pedig a szokásokhoz híven impozáns, a főszerepeket John David Washington és Robert Pattinson játsszák, de feltűnik a filmben többek között Elizabeth Debicki és Michael Caine is.

A jelenlegi állás szerint a Tenet lehet az első film, amelyet nyáron már a mozikban tekinthetünk majd meg. A kérdés persze, hogy valóban így lesz-e. Christopher Nolan nemrégiben arról beszélt, hogy bár a járvány a film munkálatait is érintette, az alkotás hamarosan teljesen készen áll majd a bemutatóra, így alkotói részről nincs akadálya a júliusi premierdátumnak. A kérdéskör gazdasági oldala azonban közel sem ennyire egyértelmű. A Tenet költségvetése nagyjából 200 millió dollár lesz, így könnyen belátható, hogy csak akkor van értelme bemutatni a filmet júliusban, ha addigra a legtöbb országban kinyitnak a filmszínházak. Egy ekkora büdzsé mellett a “csonka” bemutató nem engedhető meg. A másik oldalról viszont, pont egy ilyen film lehet alkalmas arra, hogy a járvány után visszacsábítsa az embereket a mozikba.

Tenet

A Tenet a tervek szerint tehát július 17-én kerülhet a mozikba. Az esetleges változásokról természetesen be fogunk számolni.

Szerző

Fiatal korom ellenére régóta a mozgókép nagy szerelmese vagyok, de itt leginkább a sorozatok képzik rajongásom tárgyát.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Oppenheimer
Filmek

Hány millió dollár ütötte Christopher Nolan markát az Oppenheimer és az Oscar után?

Mennyi volt Christopher Nolan fizetése az Oppenheimer után, ami tarolt az idei...

Christopher Nolan
Filmek

Christopher Nolan már a következő filmjén dolgozik, ami egy tévésorozat feldolgozása lehet

Az Oscar után Christopher Nolan már a következő film forgatókönyvét írja.

Christopher Nolan
Filmek

Christopher Nolan horrorfilmet rendezne

Mi lesz Christopher Nolan következő filmje?