Főoldal Filmek A Warner Bros. megerősítette a Wonder Woman-folytatás címét
Filmek

A Warner Bros. megerősítette a Wonder Woman-folytatás címét

Múlt héten már többen tudni vélték, hogy mi lesz a Wonder Woman 2. filmcíme, de ezt hivatalosan eddig nem erősítették meg.

1.7k
WonderWoman jelenetfoto 20 mini

Múlt héten már többen tudni vélték, hogy mi lesz a Wonder Woman 2. filmcíme, de ezt hivatalosan eddig nem erősítették meg.

Spanyolországban elrajtolt a CineEurope nevezetű képregénytalálkozó, ahol a Marvel mellett a DC is képviseltette magát, ahol a Warner Bros. stúdió elárulta, hogy milyen néven készülnek jövő novemberben bemutatni az eddig egyetlen igazán sikert elért szuperhősfilm második részét. A várva várt folytatást arról az évről nevezték el, amelyben játszódik a történet, vagyis a Wonder Woman 1984 címen érkezik Diana hercegnő következő kalandja. De nem ő lesz az egyetlen visszatérő, ugyanis a stúdió azt is elárulta, hogy Chris Pine karaktere nem halt meg az első részben, így ő is ott lesz a folytatásban, de részleteket nem árultak el Steve Trevorról.

Mint ahogy a film részleteit is homály fedi, azt leszámítva, hogy a ’80-as években a Hidegháború idején játszódik a cselekmény, amit Patty Jenkins rendező közösen írt Dave Callahammal. A Wonder Woman 1984 bemutatója 2019. november 1-jén lesz.

Szerző
Kévés Bence Mihály

Imádok elveszni a filmek és sorozatok világában, ahol minden jelenet egy új kaland, és minden karakter egy új barát. Nálam mindig forog a “lejátszás” gomb.

Szólj hozzá!

Még több a témában...

Superman
Filmek

Rövidebb, de annál erősebb lehet az új Superman-film

Állítólag kiderült, mennyi lesz a játékidő – és ez meglepően rövidre sikerült...

Superman
Filmek

Megváltoztatták a vitatott jelenetet a Superman új előzetesében

A rajongók kiszúrták, hogy a Superman legújabb előzetese egy apró, de sokat...

Superman
Előzetesek

Megérkezett a Superman új előzetese – Lex Luthor, az Engineer és az Igazság Ligája is pályán van

James Gunn új DC-univerzuma lendületet vett: végre láthatjuk, mit hoz David Corenswet...