Wide Screen
Image default
Filmek

A Végtelen háború rendezői a Fekete Rend szerepéről beszéltek

Anthony és Joe Russo néhány gondolatot megosztott a Fekete Rend szerepéről a Bosszúállók: Végtelen háborúban.

Thanos gyerekeit eddig csak a képregényekből ismerhettük, de most végre a Marvel Moziverzumban is bemutatkoztak. A Végtelen háborúban Thanos a Fekete Rendet elküldte a Földre, hogy megszerezzék a hat Végtelen Kőből azt a kettőt, ami a bolygón található. Nem kis feladatnak tűnt, ám a gazfickóknak jelentősebb szerep mégsem jutott, két tagot leszámítva (Áspis Száj és Proxima Midnight). De legalább már tudjuk ennek az okát.

Még mindig az Iowa-i City High Schoolban járunk, ahol a hallgatók feltehették kérdéseiket Joe Russonak. A jelenlévők között volt, aki arra szeretett volna választ kapni, hogy a filmben miért szorították háttérbe a Rendet. Mint megtudtok Russotól, ez szándékos lépés volt részükről.

Szerintem az emberek 10 évet vártak arra, hogy a Marvel összehozza a hősöket egy két és fél órás filmben. Tehát, ha belementünk volna a Fekete Rend eredettörténetébe, akkor az egy egész filmet kitett volna. Úgy éreztem, megtették a dolgokat ebben a filmben, a közönség kellő mennyiségben kapott belőlük. Bármennyire rajongok ezekért a karakterekért, és imádom a képregényeket, úgy érzem, ha elkezdtem volna boncolni ezeknek a karaktereknek a háttértörténetét, akkor a film nézhetetlenné vált volna. Így is rengeteg karakter állt rendelkezésre.

A készítők törekedtek az egyensúly fenntartására, tehát próbálták a főgonoszt ellensúlyozni a valódi hősökkel, s ha ehhez hozzávettük volna még a Fekete Rendet is, a mérleg nyelve elbillent volna. Helyette inkább Thanos kapott nagyobb hangsúlyt a filmben, és ez sokkal fontosabb volt, hiszen a rajongók évek óta erre vártak. A Fekete Rend megsemmisüléséről Russo csak annyit mondott:

Nos, Thanos a film valódi rosszfiúja, és nem akartuk azt, hogy mások beárnyékolják a film szupergonoszának szerepét. És meg akartuk menteni Thanost a végső leszámolásra, mely közte és a hősök között dúl majd. Azért a Fekete Rendet sem volt könnyű eltenni láb alól, kellett néhány csúnya harc.

Thanosszal és a Bosszúállókkal jövő májusban találkozunk, ugyanis akkor érkezik a végső összecsapás. Nektek hogy tetszett a Fekete Rend a vásznon, kommentben írjátok meg, és ha még nem olvastátok volna Végtelen háború kritikánkat, akkor ezen a linken megtehetitek.

Még több a témában...

Forgatási videót kaptunk Vasember NAGY jelenetéről a Bosszúállók: Végjátékból

Kévés Bence Mihály

A Fox több Marvel filmet is bejegyezett, köztük lehet a Deadpool 2. Érkezik az Avatar 2?

Kévés Bence Mihály

Scarlett Johansson ezekhez a filmekhez hasonlította a Fekete Özvegy-filmet

Kévés Bence Mihály

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Elfogad Tovább