Főoldal Filmek A Thor: Szerelem és mennydörgés törölt jelenetéből Zeusz egy másik oldalát ismerjük meg
Filmek

A Thor: Szerelem és mennydörgés törölt jelenetéből Zeusz egy másik oldalát ismerjük meg

Az újabb törölt jelenet alapján Zeusznak teljesen más szerepe lett volna.

389
Thor: Szerelem és mennydörgés

A Marvel Studios bemutatott egy új törölt jelenetet a Thor: Szerelem és mennydörgés című filmből, ami megerősíti, hogy Zeusz szerepe változott a kezdeti tervhez képest, valamint ebből a videóból azt is megtudtuk, hogy stáblista utáni jelenet a pótforgatások alatt került rögzítésre.

A filmben Russell Crowe játszotta a görög istent. Zeuszt egy bolondos, humoros antagonistának ábrázolták a filmben, aki végül egy villámot kapott a mellkasába, miután nem volt hajlandó segíteni a mennydörgés istenének. Később visszatért a második stáblistásjelenetben, és azt mondta a fiának, Herkulesnek, hogy keresse meg Thort, és emlékeztesse a Földet az istenekre. A most közzétett törölt videóból azonban kiderült, hogy az utóbbi jelenetet teljes egészében az újraforgatások során vették filmre, mivel az olimposzi nagyon más szerepet játszik a filmben.

A videóban Zeusz a Földre látogat Thor után, és itt szembesül Jane Foster betegségével. A helyzet arra ösztönzi az istent, hogy önként átadja a villámot a mennydörgés istenének. Bár a Mindenható Városban összetűzésbe kerültek, s egymás ellenfeleiként tekintettek, a mostani jelenet valamelyest enyhít a helyzeten.

Őszintén szólva meglepő, hogy a Marvel Studios bemutatta ezt a törölt jelenetet, főleg, hogy a Thor: Szerelem és mennydörgés című filmben a Nagymester és Eitiri jeleneteit is törölték. Taika Waititi rendező ragaszkodott hozzá, hogy ne mutassák be ezeket a részeket a film extrái között sem, mivel nem sikerültek elég jóra.

Panaszra így sem lehet okunk, hiszen megkaptuk Herkulest. Valószínűleg nagy tervek vannak a karakterrel, és nem állunk távol az igazságtól sem, ha a későbbiekben Thor és Herkules egymásra találni. Bár a kettejük összecsapására még várnunk kell, Herkules előbb térhet vissza, mint gondolnánk. Egyesek szerint a karakter már a Mennydörgők című filmben visszatérhet, amiben Árész helyet töltheti be a csapatban.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Sólyomszem
Filmek

Florence Pugh körbevitt minket a Mennydörgők forgatásán

Láttuk a Mennydörgők első jelenetét a filmből, változott a filmcím és még...

Marvel 1943: Rise of Hydra
Játékok

Bemutatkozott a Marvel 1943: Rise of Hydra videójáték

Amerika Kapitány és Fekete Párduc második világháborús kalandja 2025-ben érkezik.