Főoldal Filmek A sztrájkok miatt 2024-re halasztották a Dűne – Második Rész bemutatóját
Filmek

A sztrájkok miatt 2024-re halasztották a Dűne – Második Rész bemutatóját

A Warner Bros. nem bízza a szerencsére, inkább eltette a Dűne 2. rész premierjét.

274
Dűne: Második Rész
Forrás: Warner Bros.

A 2023-as naptárban jelentős változások történtek már a jelenleg is folyó írói és színészi sztrájkok miatt, és ahogy arról az elmúlt hetekben már pletykáltak, a Dűne – Második Rész bemutatóját hivatalosan is elhalasztották. A várva várt folytatás bemutatója több hónappal későbbre tolódott, 2023. november 3-áról 2024. március 15-ére, jelentette be ma a Warner Bros.

A 2021-es film folytatása a 2023-as év egyik legfontosabb mozibemutatója lett volna, a csúszás pedig a hollywoodi írók és színészek sztrájkja miatt történt. Legalábbis részben arról van szó, hogy a sztárok, Timothee Chalamet és Zendaya nem tudnák népszerűsíteni a filmet, ha a SAG-AFTRA sztrájk még novemberben is tart, vagyis nem jelenhetnek meg egyik rendezvényen se, nem adhatnak interjúkat és még a vörös szőnyeges premieren se lehetnek ott, és ez a stúdió szerint nagyban befolyásolja a bevételeket is.

Az eltolódás egyfajta dominóhatást okozott a WB naptárában, mivel a stúdió ma azt is bejelentette, hogy a Godzilla x Kong: The New Empire a március 15-ei premierjét 2024. április 12-ére került, valamint a The Lord of the Rings: The War of Rohirrim című animációs film 2024. április 12-éről 2024. december 13-ára tolódott a naptárban. A The War of Rohirrim új dátuma meglehetősen találó, hiszen Peter Jackson A Gyűrűk Ura-trilógiájának részeit mindig is decemberben mutatták be.

Már eddig is rengeteg késés történt – és minden bizonnyal még több is lesz -, mivel az Amerikai Írószövetség és a SAG-AFTRA továbbra se engedek, hogy jobb megállapodásért harcoljanak a hollywoodi stúdiókkal. Az olyan filmek bemutatóit, mint a Pókember: A pókverzumon túl, bizonytalan ideig elnapolták, míg nemrég a Disney jelentősen átrendezte a közelgő Marvel-, Star Wars- és Avatar-filmek bemutatóit.

De a Dűne – Második Rész meglehetősen egyedi eset, tekintve, hogy a film forgatása már befejeződött, és a késés valószínűleg a fent említett promóciós problémáknak köszönhető, vagy legalábbis annak, hogy a stúdió próbál nagyobb szüneteket tartani az egyes produkciók bemutatói között. A promóciós tilalmak valószínűleg hatással voltak a Kék Bogár debütálására is, mivel a pozitív kritikák ellenére meglehetősen gyengén nyitott múlt hétvégén.

Dűne 2.
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Dűne: Második rész
Filmek

A Max bejelentette, mikortól streamelhető a Dűne: Második rész

Napokon belül elérhető lesz a Dűne: Második rész streamingen.

Dűne: Második Rész
Filmek

A Dűne: Második rész az egyik legbriliánsabb sci-fi film, amit Steven Spielberg valaha látott

Steven Spielberg kijelentésével sokan egyetértenek, hogy a Dűne: Második rész észbontó.

Dűne: Második Rész
Filmek

Austin Butler bevallotta, hogy improvizálta a Dűne: Második rész egyik jelenetét Harkonnen báróval

Eredetileg nem nem szerepelt a Dűne 2. forgatókönyvében, Austin Butler a forgatáson...