A Sony és a Marvel még 2015-ben fogott kezet, hogy beemeljék Pókembert a Marvel Moziverzumba, ám a hálóvető köré épített saját gonosztevős univerzumuk finoman szólva is hullámzó minőséget hozott. A Venom-filmek ugyan szépen hoztak a konyhára, de az azóta bemutatott alkotások sorra hasaltak el a pénztáraknál. A stúdió a legutóbbi hatalmas bukás után kénytelen volt meghúzni a vészféket, és leállítani a futószalagon érkező mellékszálakat. A cég első embere most egy interjúban tiszta vizet öntött a pohárba a franchise jövőjével kapcsolatban. Úgy tűnik, a megfáradt élőszereplős Spider-Verse hamarosan tiszta lappal, egy hatalmas vérfrissítéssel indulhat újra a mozikban.
Csalódások a kasszáknál és a tiszta lap
Bár a Tom Hardy-féle Venom 2018-ban még tiszteletre méltó 856 millió dollárt kaszált, és a folytatásai is tisztességesen helytálltak, a többi próbálkozás katasztrofálisan szerepelt. A Morbius (167,5 millió dollár) és a Madame Web (100,5 millió dollár) után a Kraven, a vadász mindössze 62 millió dollárt tudott összekaparni, ami a franchise eddigi legnagyobb mélypontját jelentette. Nem csoda, hogy a Sony nemrég csendben leállította az összes tervezett élőszereplős mellékágat, hogy inkább az animációs Pókember: A pókverzumon túlra, valamint az MCU-ban játszódó Spider-Man: Brand New Dayre koncentráljon. Tom Rothman, a Sony vezérigazgatója Matt Belloni műsorában most egy határozott „Igennel” felelt arra a kérdésre, hogy visszatérnek-e valaha az élőszereplős Pókember-univerzumhoz. Amikor a riporter rákérdezett, hogy ez egy teljesen tiszta lappal induló reboot lesz-e, a vezető egy újabb, rövid „Igennel” megerősítette a dolgot.
A vezető kitért a Tom Holland-féle negyedik Pókember-film, a Brand New Day körüli hosszú várakozásra is. Szerinte a hiányérzetnek komoly értéke van: „El kell érni, hogy a közönségnek hiányozz.” Majd hozzátette: „Csak annyit mondanék: két olyan ember van, akiről ezt elmondanám, de ők ketten jutnak először eszembe: soha ne fogadj Jim Cameron ellen, és soha ne fogadj Kevin Feige ellen. Ő pontosan tudja, mit csinál.”
Rothman megvédte a Marvel Studios elnökét a Multiverzum-saga jelenlegi nehézségeivel kapcsolatban is. Rámutatott, hogy a korábbi Disney-vezetés kényszerítette ki a túlzott sorozatgyártást, ami miatt az univerzum annyira bonyolulttá vált, hogy a nézők kirekesztve érezték magukat, ha nem követtek percről percre mindent. „Ő egy jó vállalati katona, tehát megtette, amit kértek tőle” – magyarázta a vezérigazgató, kiemelve, hogy a Marvel mostanra már korrigálta az irányt. Feige felismerte, hogy a kevesebb néha több, így Rothman szerint a rajongóknak egyáltalán nem kell aggódniuk a közelgő Bosszúállók: Doctor Doom ébredése minősége miatt.
Eközben a Destin Daniel Cretton által rendezett Spider-Man: Brand New Day utómunkálataival vannak elfoglalva, s hamarosan egy teaser trailer is befut majd, de a nagy előzetesre április 13-áig várnunk kell. A főszereplő Tom Holland mellett a stáb valóságos sztárparádét vonultat fel: visszatér Zendaya és Jacob Batalon, de feltűnik Jon Bernthal (Megtorló), Mark Ruffalo (Hulk), Michael Mando (Skorpió) és Marvin Jones III (Sírkő) is. Ráadásul a pletykák szerint Florence Pugh is tiszteletét teszi Yelena Belovaként. A filmet a tervek szerint 2026. július 31-én mutatják be az amerikai mozikban.




Működik ez? / > Bemutató ideje: február
26.








