Főoldal Játékok A Sony hivatalosan is elismerte az erősebb PlayStation 4 létezését
Játékok

A Sony hivatalosan is elismerte az erősebb PlayStation 4 létezését

Végre nem kell rémbuszokban beszélni a Sony új konzoljáról, ami a PlayStation 4 továbbfejlesztett, erősített egysége lesz.

937

Végre nem kell rébuszokban beszélni a Sony új konzoljáról, ami a PlayStation 4 továbbfejlesztett, erősebb egysége lesz.

Pár nap választ el bennünket, hogy kezdetét vegye az idei E3 konferencia, amire a Sony is nagyban készül. Kiemelt figyelmet kap a két nagy konzolgyártó cég, a Microsoft és a Sony. A Sony fejese, Andrew House a minap hivatalosan is megerősítette azt a hírt, amit a világ már fél éve tud. Most nyilatkozott a Sony először a Neo néven futó PlayStation 4K konzolról. A konzol már támogatni fogja a 4K-t, sokkal erősebb és jobb lesz az év végén érkező PlayStation VR-hoz. Pontos árakat viszont nem mondott, és azt is elmondta, hogy sajnos az új konzolt nem mutatják be az expón Los Angelesben.

Így most a kíváncsi tekintetek a Microsoft standjára fókuszálnak majd. Ők sokáig bolondították a világot, hogy nem terveznek új konzolt kiadni, míg pár fejlesztő fel nem fedte, hogy ők is tesztelik már a vasat, ami még az új PlayStation Neo-tól is sokkal erősebb lesz. Ez lehet az első Xbox konzol, ami erősebb lesz a riválisától. Szinte biztos, hogy nem lesz ott ez az Xbox sem a kiállításon, de talán kapunk hivatalos bejelentést, és információt is róla.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Rise of the Ronin
Játéktesztek

Rise of the Ronin teszt

Tesztünk az új PlayStation 5 exkluzív szamurájos játékról.

PlayStation 5
PlayStation

Kiszivároghattak a PS5 Pro részletei, brutálisan erős konzol jöhet

A pletykák szerint akár 2024 karácsonyán érkezhet az új PlayStation 5 Pro.

Marvel's Spider-Man 2
PlayStation

Marvel’s Spider-Man 2 frissítés érkezik március 7-én

Ezeket az újdonságokat hozza a Marvel’s Spider-Man 2 következő frissítése.