Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája

A Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája a második hétvégén is jobb volt, mint a Fekete Özvegy

Az Marvel Studios ázsiai szuperhőse megállíthatatlan a mozikban.

Két hete mutatták be a Marvel Moziverzum legújabb alkotását, a Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája című képregényfilmet, ami minden előzetes várakozást túlszárnyalt. A film alaposan rácáfolt az elemzőkre, amikor nyitóhétvégéjén kasszát robbantott, és úgy tűnik, hogy ezt a jó formát sikerült átemelni a második hétre is. Az észak-amerikai jegypénztáraknál második hétvégén erősebb volt, mint a Fekete Özvegy, ami újfent bizonyítja, hogy korai volt temetni a mozikat a streamingszolgáltatók terjedésével.

A Marvel Studios alkotásának köszönhetően jó hétvégét zártak az amerikai mozik. Második pénteki napon 9,7 millió dollárt zsebelt be a Shang-Chi, és ha a teljes hétvégét nézzük, akkor a film 32M dollárral gyarapította az eddig bevételt Észak-Amerikában. A bevezetőben a Scarlett Johansson alkotásához hasonlítottuk a filmet, ami a második hétvégén mindössze 25 millió dollárral zárt. Fontos leszögezni azonban, hogy a Fekete Özvegy már a megjelenés napján elérhető volt a Disney+ streamingszolgáltatón 29,99 dolláros felárét, és az időzítés is rosszabb volt. A nyár közepén mutatták be, amikor sokkal bizonytalanabb volt jegyet váltani egy filmre.

Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája

A Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája 10 nappal az amerikai bemutató után 141 millió dollárt hozott a tengerentúlon. A siker azért is lehet meglepő, hogy sokak számára egy kevésbé ismert karaktert mutat be, szemben Natashával, aki egy évtizede a képernyőn volt. Ehhez képest a Fekete Özvegy 131M dollárnál megállt, szóval ha a teljes képet nézzük, már most jobb helyzetben van a Shang-Chi. Nem véletlen, hogy a Disney a héten megerősítette, hogy az Örökkévalókat nem fogják online bemutatni, csak a mozikban.

A box office listán James Wan rendezőtől az Eleven kór című film holtversenyben végzett a második helyen a Free Guy című filmmel (ez még a nap folyamán változhat, ha összesítik a jegyeladásokat az Államokban). A horrorfilm 5,2M dollárral nyitott, amivel elégedett lehet a Warner Bros, hiszen a filmet az HBO Maxen is elérhetővé tették ingyen. A kritikusok is dicsérték Wan alkotását, amit 2021 leghátborzongatóbb és legőrültebb horrorfilmjének kiáltották ki.

Total
1
Shares
Previous Article
Furiosa

Egy évvel eltolták a Furiosa bemutatóját, de a forgatást már jövőre elkezdik

Next Article
Örökkévalók

Az Örökkévalók új magyar előzetesében az Égiek arról beszélnek, miért nem léptek fel Thanos ellen

Related Posts

Ne maradj le a hírekről, kövess minket a Facebook-on is!