Főoldal Sorozatok A rendező szerint nem állunk készen a Spartacus sorozat folytatására
Sorozatok

A rendező szerint nem állunk készen a Spartacus sorozat folytatására

A Spartacus: House of Ashur miatt az alkotók kicsit megkavarják az időt és az események alakulását.

449
ws Rebo boritok 240510 095156
Forrás: Starz

Még tavaly év elején röppent fel a hír, hogy a népszerű Spartacus széria folytatást kaphat. Arról nemigen esett szó, hogy ez miként valósulhat meg, majd beütöttek az írói-és színésztrájkok is és így elsikkadt a projekt. Év vége felé végül a Starz hivatalosan is felélesztette, sőt a címét is felfedte, mely a sokatmondó, House of Ashur (Ashur háza) lett. Steven S. DeKnight, vagyis az eredeti alkotó is visszatér a projekthez, s most kicsit felrázta a rajongókat azzal, hogy az X-en bejelentette, már az utolsó előtti epizód forgatókönyvét is elkészítette.

Mivel túl nagy volt a csönd a széria körül, így ideje volt már annak, hogy megtudjuk, bizony nem sikkadtak el a munkálatokkal. A rendező szerint ráadásul a rajongók nem állnak készen arra, amit tartalmaz legújabb irománya. Magáról a történetről eddig annyit tudunk, hogy egy alternatív legendát mesél majd el, melyben a sorozat népszerű antagonistája, Ashur túléli az eseményeket, sőt jutalmat kap Róma hű szolgálatáért: Batiatus ludusát. A Starz tíz részt rendelt be, így jelenleg kilenc forgatókönyve van készen. Persze mindez még szinte semmit nem jelent, hiszen általában számos átirat keletkezik ilyenkor, s csak utána kanyarodhat a produkció a szereposztás, majd a forgatás vonalára.

A hivatalos leírás szerint „a House of Ashur egy történelmet hajlítgató, erotikus és izgalmas hullámvasút lesz, amely mindarra épít, ami az eredetit kolosszális sikerré tette. Így egy teljesen új élmény várható, miközben sok mindent nyújt majd abból, amire a nézők a Spartacus kapcsán emlékeznek.”

A Spartacus széria eredetileg 2010 és 2013 között futott, s hatalmas sikereket ért el epikus jeleneteivel és a 300-filmeket idéző képi világával. Diadalmenetét még a címszereplő Spartacust alakító Andy Whitfield halála sem törhette meg. A készítők míg az új Spartacust keresték, illetve fontolgatták, mi legyen egyáltalán a széria sorsa, egy előzménysorozattal rukkoltak elő Az aréna istenei alcímmel. Végül a második és harmadik évadban Liam McIntyre-re osztották Spartacust. A fő sorozat három évada magyarul a Vér és homok, a Bosszú és az Elátkozottak háborúja alcímeket kapta. Ashur a történetben egy exgladiátor, akinek nagy szerep jutott az előzménysorozatban is. Itt tudhattuk meg, hogyan sérült meg a lába, ami miatt gazdája többé nem számíthatott rá gladiátorként, s ennek következtében, hogyan vált azzá a köpönyegforgatóvá, akivel a fő szériában találkozhattunk. Mesterkedései nem egyszer tettek be Spartacuséknak, de végül a második évad végén a Vezúvnál őt is elérte a vég. Pontosabban lefejezték, ezért is találta mindenki furcsának egy rá épülő széria ötletét, különösen, hogy már a teljes életét megismerhettük.

Nick Tarabay természetesen visszatér Ashur szerepében, már csak az a kérdés, hogy szükségünk van-e egy what if szériára ebben a világban.

Spartacus Ashur Nick Tarabay ezgif.com webp to jpg converter
Forrás: Variety
Szerző
Kajtár Virág

A Transformers-szeretete hozta a WS csapatába. 2010 környékén ismerkedett meg az alakváltók világával, hála a Prime szériának, a lelkesedése pedig azóta is töretlen, legyen szó mozgóképről vagy figurákról. 2021-ben kezdett újságírással foglalkozni, jelenleg a Rebo.hu kreatív igazgatója és felelős szerkesztője is. Jelmondata: Soká éljen Starscream!

2 Hozzászólások

Közelgő események