A Pókember: Nincs hazaút törölt jeleneteire és különkiadásaira fényderült minap. A kiszivárgott lista alapján pedig sokkal többet láthatunk majd a korábbi két Pókemberből, sőt talán még egy extra jelenetet is kapunk Charlie Cox félelem nélküli emberével.
Nemrég arról értesültünk, hogy a Home Entertainment kiadásában a Pókember: Nincs hazaút 100 percnyi extrával, a filmből kivágott jelenettel érkezik. Többet nem árultak el ebből, tegnap azonban kiszivárgott egy lista, hogy pontosan mire is számíthatnak a rajongók. Öt törölt jelenet kap helyet, és ezek mindegyike megér egy misét. A kihallgatószobában és a Sanctum Sanctorum alagsorában játszódó hosszabbított jelenetek mellett lesz egy 5 perces úgynevezett “Peter-nap” a Midtown High gimiben. Valószínűleg ez azt jelenti, hogy többet lógunk majd Peter Parker osztálytársaival a suliban. Egy másik a “Happy nagyon jó ügyvédje” címet kapta, és azt sugallja, hogy Matt Murdockból is többet fogunk látni (hacsak nem arra az ügyvédre utal a cím, akit Matt ajánlására felkeresnek).
Az extrák csúcsát azonban egy több mint 4 perces jeleneti a három Pókemberről. Valószínűleg nemcsak olyan jeleneteket látunk majd, amiben a három Pókembert együtt ábrázolják, hanem egyenként is kapunk kis rövidfilmeket a szereplőkről, talán hogy mivel töltik mindennapjaikat a saját idővonalukon.
Nagyon kevés szerepet kapott a Hírharsona főszerkesztője, a J.K. Simmons alakításában J. Jonah Jameson. Feltehetően belőle is többet látunk majd az extra tartalommal. Sajnos azonban nincs kommentár, de ez annyira nem meglepő, hiszen sem a Pókember: Hazatérés, sem a Pókember: Idegenben nem tartalmazott kommentárt.
![A Pókember: Nincs hazaút törölt jeleneteinek listájából kiderült, sokkal több játékidőt kapott volna Daredevil, Andrew Garfield és Tobey Maguire is 6 Pókember: Nincs hazaút](https://widescreen.hu/wp-content/uploads/2022/01/ws_spiderman-no-way-home_220124-102118-1024x536.webp)
Szólj hozzá!