A nagy fogás – Kritika

Joe Carnahan azok közé a megbízható, kétlábon járó szakemberek közé tartozik, akiket Hollywood régen még készenlétben tartott, ma viszont már ritkaságszámba mennek. Legújabb akcióthrillere, a A nagy fogás egy igazi „hús-vér” zsánerdarab: nincs benne semmi különösebben meglepő, még a csavarok és az egymást keresztező árulások ellenére sem, de tiszta rendezése és fokozatosan épülő feszültsége miatt kifejezetten élvezetes, retró hangulatú kikapcsolódás.

A történet egy miami rendőrkapitány (Lina Esco) brutális meggyilkolásával indul. Az ügy nyomozását a szövetségiek veszik át, akik legalább annyira gyanakodnak az áldozat kollégáira, mint bármely kartellre vagy bandára. Ez a rendőrsztorik egyik klasszikus toposza: az az elképzelés, hogy az Egyesült Államok egyik legkevésbé elszámoltatható munkakörét valójában szigorú és behatoló ellenőrzés alá vonják. A film azonban nem próbálja mentegetni a rendőrséget. Miközben az állomány falaz a belső ellenőrzés előtt, Dane Dumars hadnagy (Matt Damon) és JD Byrne nyomozó (Ben Affleck) sem tagadják, mennyire áthatja a korrupció a miami és környékbeli rendvédelmi szerveket. Az sem tompítja a feszültséget, hogy az egyik nyomozó (Scott Adkins) JD testvére – a célzások és provokációk így is záporoznak.

Az erkölcsi bizonytalanságot tovább fokozza, hogy Dane a kihallgatás után szinte azonnal összehívja JD-t és néhány másik rendőrt egy rajtaütésre. Egy kétes forrásból származó információ szerint kartellpénzt rejtenek egy házban. A csapat hamar rájön, hogy jóval nagyobb falatba haraptak, mint hitték. Nem pár százezer dollárt találnak, hanem hordókba pakolt vagyonokat, amelyek azonnal célponttá teszik őket bűnözők és korrupt zsaruk szemében egyaránt. Diadalittas pillanat nincs – csak az azonnali szorongás, ahogy mindenkiben felüti a fejét a paranoia és a kísértés, hogy lenyúljon valamennyit a zsákmányból.

Carnahan tudatosan fokozza a baljós hangulatot, és a Netflix legújabb produkciója így inkább John Carpenter munkáit idézi, mint egy átlagos krimit. A házat, ahol a rajtaütés zajlik, sűrű köd borítja, amelyben még az utcai lámpák fénye sem világít túl a felhajtón. A képvilág fémes árnyalata olyan érzést kelt, mintha a szereplők egy óriási fegyvercsőben állnának, várva a lövést. Amikor a kartell világossá teszi, hogy sem börtönt, sem halált nem kockáztat a pénz visszaszerzéséért, a feszültség nem csökken, hanem tovább mélyül: a rendőröknek innentől nemcsak külső ellenségtől, hanem egymástól és minden potenciálisan értesülő kollégától is tartaniuk kell.

Miközben a csapat a szabályok szerint a házban marad, hogy megszámolja a lefoglalt pénzt, Carnahan aprólékosan feltérképezi a szűk teret. A rendőrök is „bejárják” a házat – sokan azért, hogy elrejtőzve megszegjék a rádiócsendet, és kapcsolatba lépjenek a külvilággal. Dane egységének egyetlen tagja sem viselkedik úgy, hogy az ne keltene gyanút a többiekben vagy a nézőben. Damon és Affleck valódi barátságukra építve hiteles közös múltat adnak Dane és JD kapcsolatának, ami még fájdalmasabbá teszi a köztük egyre növekvő bizalmatlanságot. Körbejárják egymást, hirtelen egészen más fényben látva azt, akit egész életükben ismertek. Ironikus módon az egyetlen valóban ártatlan szereplő Desi (Sasha Calle), a ház lakója, aki tudott a pénzről, de csak jelentéktelen gyalog egy sokkal nagyobb és veszélyesebb játszmában.

Közel egy óra telik el, mire végre eldördülnek a fegyverek, és az erőszak szinte felszabadító katarzisként tör ki a fojtogató várakozás után. Innentől a film egymást követő akciójelenetekkel robog tovább, fokozatosan leleplezve, milyen mélyen gyökerezik a korrupció Miamiban. Egy ponton a történet Desi házából egy még klausztrofóbabb helyszínre, egy páncélozott DEA-járműbe költözik, ahol a szűk tér mindenkit életveszélybe sodor, amikor elszabadul a verekedés.

VERDIKT

A tűzpárbajok sallangmentes, tiszta képi megoldásokkal vannak felvéve, így nemcsak az akció marad követhető, hanem az a gyors egymásutánban érkező csavarfüzér is, amely új megvilágításba helyezi a szereplők korábbi tetteit. Egyik leleplezés sem igazán meglepő, de mindegyik hozzájárul ahhoz, hogy az addigi jelenetek új értelmet nyerjenek anélkül, hogy megtörnék a finálé lendületét. A nagy fogás nem akar több lenni annál, ami: egy régimódi, korrektül összerakott akcióthriller, amely biztos kézzel szállítja a műfaj alapvető örömeit. És néha pontosan ennyi bőven elég.