A Mennydörgők* forgatókönyvét a forgatási szünet és a hollywoodi sztrájkok után átdolgozták, és ekkor vetődött fel, hogy kihúzzák Kiképzőt. Jake Schreier rendező szerint a film eredetileg túl zsúfolt, „vérszegény” volt, pedig egy olyan csapatról szól, akik gyilkos múlttal bírnak. „Azt éreztük, kell valami, ami meglepi a nézőt, és tényleg érzelmi hatással van a sztorira. Ez most Kiképzővel történt meg, de bármelyikük lehetett volna. Ezzel akartuk megmutatni, mennyire törékeny a csapat, és milyen következményekkel járhat, amit tesznek” – mondta a rendező.
Schreier kiemelte, hogy Olga Kurylenko (Kiképző) remek színész, ezért sem volt egyszerű a döntés: „Ez olyan, mintha egy játékot eltennél a fiókba – most egy időre nem lehet használni. De a történet és az érzelmi súly miatt muszáj volt meglépni. Egy Marvel-filmben ritkán látni, hogy valódi következményei legyenek a karakterek tetteinek.”
A film lezárása – miért nem egy nagy bunyóval végződött?
A rendező beszélt arról is, hogy a film zárása miért egy érzelmes, öleléssel záruló jelenet lett, nem pedig egy szokásos szuperhősverekedés. „Őrszem karaktere mindig is a mentális egészség szimbóluma volt, szóval evidens volt, hogy nem ökölharccal győzik le. Egy ilyen sztorinál fontosabb volt az emberi kapcsolat, az, hogy a csapat tényleg összetartson.”
A színészek voltak a kulcs
Az új Bosszúállók rendezője szerint a film sikerének titka, hogy minden színész teljes szívvel élte meg a karakterét, és ragaszkodtak ahhoz, hogy hiteles maradjon minden pillanat. A történetet folyamatosan alakították a színészek ötleteivel is, ezért tudott a film érzelmileg működni.
A Marvel jövője és a X-Men
Bár Schreier nem árult el semmit a közelgő X-Men-filmekkel kapcsolatban, azt elismerte, hogy izgalmas időszak jön a Marvel Moziverzumban. Korábbról már tudjuk, hogy ő kapta meg a feladatot, hogy leforgassa az MCU első teljes értékű filmjét az X-Menről.
A Mennydörgők* már digitálisan elérhető, Blu-rayen július végétől vásárolható meg.
