Főoldal Sorozatok A Marvel-főnök Kevin Feige szerint brutális lesz a Holdlovag karakter
Sorozatok

A Marvel-főnök Kevin Feige szerint brutális lesz a Holdlovag karakter

Az előzetes is árulkodó volt, hogy a Moon Knight lehet a Disney+ legerőszakosabb sorozata.

336
Moon Knight

Már kaptunk egy előzetest, illetve a Marvel Studios azt is bejelentette, hogy március végén tűzik képernyőre a következő sorozat első epizódját. Most a Marvel-főnök Kevin Feige még ennél is többet elárult az Oscar Isaac főszereplésével készült Moon Knight című Disney+ sorozatról, többek között azt, hogy “brutális”, és hogy a Disney+ készülő sorozata mögött álló csapat “nem hátrál meg” a történetben, amit el akarnak mesélni.

Az Empire magazinnak adott interjúban Feige arról beszélt, hogy ez az új sorozat lehetővé teszi a készítők számára, hogy teszteljék a határokat, meddig mehetnek el az MCU-val. Sőt, az interjúban megosztottak egy új alternatív képet is a címszereplő öltözékéről, ami merőben eltér attól, amit eddig láttunk a képeken és az előzetesben.

“Brutális” – mondta Feige. “Jó volt együtt dolgozni a Disney+-szal, és látni, ahogy a határok eltolódnak azzal kapcsolatban, amit megtehetünk. Vannak olyan pillanatok [a sorozatban], amikor Holdlovag egy másik karaktert bántalmaz, és ez hangos és brutális, és az automatikus reakció az, hogy ‘Visszaveszünk, ugye?’. Nem. Nem fogunk visszavenni. Ez egy tónusváltás. Ez egy másik dolog. Ez a Holdlovag.”

Kevin Feige

Eközben Isaac arról beszélt egy korábbi interjúban, hogy karaktere nemcsak egy “madárkoponyás egyiptomi istenséghez, Khonshu-hoz” kötődik, hanem a sorozat Holdlovag mentális állapotával is foglalkozni fog.

“Ez kockázatos” – mondta Isaac. “Ő egy bizonytalan hős, és a dolgok, amikkel foglalkozunk, nagyon különbözőek. De mivel ez egy limitált sorozat, nem pedig egy film, nincs meg az a nyomás, hogy kasszarobbantó legyen a nyitóhétvége. Több kockázatot tudunk vállalni, hogy ezt a kísérleti minőséget nagyszabásúvá tegyük”.

Oscar Isaac

A Holdlovag eredete szerint az egykori tengerészgyalogos a Bushman nevű zsoldosvezér jobbkeze volt, akivel Egyiptom és Szudán határában portyáztak. Mikor Spector rájött, hogy a rossz oldalon áll, fellázadt Bushman ellen, aki ezért a férfit a sivatag közepén hagyta, hogy a hőség végezzen vele. Spectornak az ősi egyiptomi holdisten, Khonszu adott új életet, hogy szolgálja őt, mint bosszúálló.

A Marvel Studios várva várt sorozatában Oscar Isaac (X-Men: ApokalipszisStar Wars: Az ébredő Erő) játssza a címszerepet, akit kezdetben egy ajándékbolt alkalmazottjaként ismerünk meg Steven Grant néven, és akit hirtelen ájulások és egy másik élet emlékei gyötörnek. Amikor végül kiderül, hogy disszociatív identitászavarban szenved, és kénytelen egy testet megosztani a vagány zsoldossal, Marc Spectorral, egy epikus küldetésen találja magát. Először is ki kell igazodnia a kettős identitászavarán, miközben egy halálos rejtélybe keveredik Egyiptom hatalmas istenei között.

A Moon Knight első részét március 30-án tűzik majd képernyőre a Disney+ streamingszolgáltatón.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Sólyomszem
Filmek

Florence Pugh körbevitt minket a Mennydörgők forgatásán

Láttuk a Mennydörgők első jelenetét a filmből, változott a filmcím és még...

Disney+
Filmek

Bezöldült a Disney+ logója, de milyen okkal cserélték le a Disney-kéket?

Frissült a Disney+, az új logó mellett tartalmi változásokat is kapnak a...