Főoldal Filmek A Marvel bejelentett egy dokumentumfilmet Stan Lee életéről, amit jövőre mutatnak be a Disney+-on
Filmek

A Marvel bejelentett egy dokumentumfilmet Stan Lee életéről, amit jövőre mutatnak be a Disney+-on

A néha Stan Lee 100. születésnapja alkalmából bejelentettek egy dokumentumfilmet.

967
Stan Lee

December 28-án ünnepelte volna Stan Lee 100. születésnapját, ennek apropójában pedig a Marvel Studios a semmiből bejelentette, hogy jövőre egy saját készítésű dokumentumfilmet fognak bemutatni Stan Lee életéről és munkásságáról a Disney+ streaming platformon. Többet nem árultak el a készülő projektről, csak azt, hogy valamikor 2023-ban jelenik meg.

Mindössze a címet és egy rövid teaser előzetest tett közzé a stúdió a közösségi médiában, és bár sokat nem árul el a dokumentumfilmről, elsősorban a legendás képregényíró vendégszerepeit láthatjuk a Marvel Moziverzumban. Mivel leírást nem kaptunk a filmhez, a mellékelt rövid videóból arra tudunk gondolni, hogy Stan Lee vendégszerepei nagy szerepet kapnak majd a dokumentumfilmben, de jobb szeretnénk, ha a történet az 1960-as évekre fókuszálna, amikor Lee társával megalkotta az első képregényeket. A stúdió még azt sem közölte, hogy az írónak szánt dokumentumfilm egész estés lesz vagy egy különleges kiadás.

A Marvel Studios majdnem annyi projektet mutatott be az MCU 4. fázisában, mint a teljes The Infinity Saga alatt. Stan Lee a kezdetektől fogva feltűnt egy rövid szerepre a filmekben, kezdve a Vasember első részétől, legutóbb pedig a Bosszúállók: Végjátékban láttuk. A Marvel Kapitány nyitójelenete tisztelgett az író előtt, és a Pókember: Idegenben volt az első és egyetlen film a The Infinity Saga alatt, amiben nem cameózott. Bár Lee már nincs köztünk, de öröksége továbbra is velünk van, a karakterei pedig továbbélnek a képregényekben és a Marvel Moziverzumban.

Szerző
Kévés Bence Mihály

Imádok elveszni a filmek és sorozatok világában, ahol minden jelenet egy új kaland, és minden karakter egy új barát. Nálam mindig forog a “lejátszás” gomb.

Szólj hozzá!

Még több a témában...

Andor
Sorozatok

Andor 2. évad felrúgja a Star Wars kánont – de ez így van rendjén

Az Andor új részeiben elmesélik K-2SO eredettörténetét – csak épp teljesen másképp,...

Doctor Strange az őrület multiverzumában
Filmek

A Mennydörgők* rendezője X-Ment dirigálhat?

Máris megtalálta volna rendezőjét a reboot?

Mennydörgők*
Filmek

A Mennydörgők* kihagyott egy fontos részletet Őrszem eredettörténetéből – és ezért a Pókember a „hibás”

A Mennydörgők* direktora szerint a Pókember: Nincs hazaút miatt kellett kihagyni Őrszem...