Főoldal Játékok A közösség által kreált pályák is helyet kapnak a Skater XL-ben
Játékok

A közösség által kreált pályák is helyet kapnak a Skater XL-ben

Lassan elcsattanhat az első ollie!

186

A játékról múlt hónap elején derült ki, hogy néhány héttel bizony megtoldják a végső simításokra szánt időt, ugyanis a játék új megjelenési dátumot kapott. Az eddig látottak alapján pedig úgy tűnik megéri várni a cuccra. Most azonban boldogan számolunk be nektek új tartalmak érkezéséről. A Skater XL-ben, bónuszként, a közösség által készített 3 pálya lesz elérhető. Mindez a megjelenés napján, ahogy azt a lenti kis kedvcsinálóban is láthatjátok.

A játék korai hozzáférésű változatának megjelenése óta, egy erős követői bázist épített fel. Ez a közösség mára már elérte a 84.000 főt. Ez a közösség azóta számtalan pályát, és játékbeli márkát adott hozzá a Skater XL világához. Ebből választott ki hármat az Easy Day Studios, hogy az ő szakértelmükkel kiegészítve, igazán fullos végeredményt tudjanak prezentálni. A három pálya között lesz egy a szabad ég alatt berendezett-, egy fedett skatepark és egy valós street spotok által inspirált urbánus pálya is. Ez a tartalom is ingyenes elérhető lesz a Skater XL megjelenésének napján 2020. július 28-án, Xbox One, PS4, PC és Nintendo Switch platformokon.

Szerző

Nappal tisztességes családapaként funkcionálok, de altatás után előveszem a controllerem, hogy kialvatlanra játszhassam magam.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Xbox Game Pass
Játékok

PlayStation és Nintendo konzolokra is jöhet a Game Pass?

A Microsoft minden elérhető képernyőre, eszközre eljuttatná az Xbox Game Pass szolgáltatását.

Dragon's Dogma 2
Játékok

Márciusban jön a Dragon’s Dogma 2

A Capcom nagy sikerű akció-szerepjátéka végre folytatást kap.

Cyberpunk 2077 Phantom Liberty
Játékok

Végleges, Ultimate kiadást kap a Cyberpunk 2077

A lemezes formában is kapható kiadás az alapjáték mellett a Phantom Liberty...

Baldur's Gate 3
Játékok

Új gyűjtői kiadást kap a Baldur’s Gate 3 és hamarosan Xbox-ra is megjelenik

A Larian Studios leleplezte a PC-re, PS5-re és már Xbox Series-re is...