Főoldal Játékok A jelen generáció mellett azért a PS5-ről is szólt a mostani State of Play
Játékok

A jelen generáció mellett azért a PS5-ről is szólt a mostani State of Play

Minden PlayStation platform kapott valami érdekes újdonságot.

1.2k
august state of play

A Sony nagyon helyesen előre jelezte, hogy senki ne a PlayStation 5 árazására, újabb bemutatójára, vagy AAA játékokra számítson. A műsor fő fókusza ezúttal még a PS4 hátralévő nagyobb durranásai, illetve PSVR újdonságok, meg azért (nem is annyira) csipetnyi PS5 apróság.

Habár az egykori kabalaállatka már nem az ő kezükben van, Crash Bandicoot még mindig speciális helyet foglal el a Sony szívében. Éppen ezért vele kezdtek, és kiderült pár érdekesség a közelgő (igazi) negyedik részről. Két újdonság villant, amelyből az egyik a skinek jelenléte. Ezeket szerencsére nem mikrotranzakcióként vásárolhatjuk meg, hanem mind a játékból lesznek megnyerhetőek. A másik pedig az Inverted Mode, amely egészen új színezetet fog adni (szó szerint) a pályáknak, így érdemes lesz őket újra végigtolni.

Crash Bandicoot 4: It’s About Time - State of Play Trailer | PS4

A Hitman 3 már a júniusi mega showban is villant, az ember azt gondolhatta, hogy részletesebb gameplayt kapunk. Azonban ettől sokkal izgalmasabb dolog került bejelentésre: az egész új trilógiát (a jövőre érkező új epizóddal együtt) játszhatjuk majd PSVR-on keresztül. Izgalmasan hangzik.

HITMAN 3 - VR Announcement Trailer | PS VR

A Braid egy igazán nagyszerű játék, az előző generáció egyik legnagyobb indie sikere. Jövőre felújított formában tér vissza, és ezek nem üres szavak, hanem látványos ráncfelvarrásról számolt be a trailer. Az új változat Anniversary Editionre keresztelődött, de hogy hogy jön ki a matek, az nem világos (2008 vs 2021). Persze alighanem a tízéves jubileumra gondoltak.

Braid, Anniversary Edition - Announcement Trailer | PS4

A The Pathlesst már régóta ígérgetik nekünk, konkrétan már tavaly meg kellett volna jelennie. Az ABZÛ készítői azonban mint kiderült nem véletlenül késlekedtek. PS5-re is érkezik a játék, és mint most egy kiadós játékmenet bemutató mellett megtudhattuk, még idén az ünnepi szezonban.

The Pathless - Gameplay Walkthrough | PS5

A Spelunky rajongóinak könnybe lábadhatott a szeme, hiszen érkezik a folytatás. Nincs is már messze, szeptember 15-re van datálva. De vigyázat, az aranyos grafika ezúttal is szemét (nehéz) játékmenetet bújtat.

Spelunky 2 - State of Play Release Date Trailer | PS4

Az ANNO: Mutationemet kicsit nehéz hová tenni. Egy kicsit a The Last Night jutott eszünkbe róla (pixelgrafika, neonfények), de ez egy tisztán verekedős, akció játéknak tűnik.

ANNO: Mutationem - State of Play Trailer | PS4

A Genshin Impact a szinte kötelező(?) anime / JRPG vonalat hozta el a műsorba, a stílus szerelmesei már ősszel kereshetik.

Genshin Impact - State of Play Gameplay Trailer | PS4

A Bugsnax szintén a júniusi adás nagy sztárja volt. A PS5-re (és persze PS4-re is) készülő slágergyanús zenéjű indie üdvöske most egy hosszabb gameplayt villantott meg. Pontos megjelentést azonban most sem kaptunk.

Bugsnax - Gameplay Trailer | PS5

Az Aeon Must Die a Focus Home Interactive gondozásában érkezik majd PS4-re, de csak jövőre. Az igen különleges művészeti irányú játékot a saját honlapja egyszerűen csak “egzisztencialista sci-fi mészárlás”-ként aposztrofálja.

Aeon Must Die - World Premiere Trailer | PS4

A Vader Immortal érkezését már tudtuk, a játékot ismerjük, hiszen más platformokon már hódított, így csak a mikor volt kérdéses: augusztus 25-én, természetesen PSVR-ra.

Vader Immortal: A Star Wars VR Series - State of Play Launch Trailer | PS VR

A játék egy első éves jubileumának alkalmából érkezik a Control második kiegészítője, az AWE. Mivel ez az a DLC, amely összeköttetést sugallt az Alan Wake-kel, ezért kíváncsian várjuk az augusztus 27-ét.

Control Expansion 2 AWE - Announcement Trailer | PS4

Az Auto Chess miután már számítógépeken felkavarta az állóvizet, PS4-re is érkezik, méghozzá október legvégén.

Auto Chess – Strategic Gameplay Trailer | PS4

A The Pedestrian az idei év egyik kellemes meglepetése. Sajnos csak PC-n volt elérhető ez a bájos puzzle stuff, de csak eddig. Ugyanis jövő januárban PS4-re is érkezik.

The Pedestrian - State Of Play Trailer | PS4

A Focus Home Interactive egyre izgalmasabb játékokkal lep meg minket. Tőlük kaptuk ugye az A Plague Tale: Innocence-t és a Greedfallt is. Új játékuk címe: Hood: Outlaws & Legends és egy középkorban játszódó, lopakodós akciójáték lesz. Igazi crossgen cím (PS4, PS5), de csak jövőre lesz kész.

Hood: Outlaws & Legends - World Premiere Trailer | PS4, PS5

A Temtem szintén egy más PC-n létező játék, igazi kis felhőtlen indie varázslat. Érdekessége, hogy a Humble Bundle a cucc kiadója. Viszont a grafikára nézve aligha az jut eszünkbe, hogy PS5 kell hozzá, de mint kiderült arra is érkezik (jövőre).

Temtem - Announce Trailer | PS5

A showt végül a Godfall zárta, egy kis PS5 gameplay-jel. A looter-slasher kicsit jobban bemutatta a harcrendszerét, azon belül is az öt fő fegyver osztályát. Talán egy kicsi sikerült feljebb tornászni körülötte az érdeklődést.

Godfall - Gameplay Walkthrough | PS5

Ha valaki szeretné az egész adást egyben visszanézni, azt is megteheti. Ez volt egész pontosan az augusztusi State of Play:

State of Play | August 6th 2020 [ENGLISH]
Szerző
Sinka Tamás

Általában egész nap játszom a munkahelyemen, ugyanis videojáték fejlesztésben dolgozom. Mellette hobbikritikusként okoskodom jó pár éve, immár szélesvásznon.

Szólj hozzá!

Még több a témában...

Days Gone Remastered
Játéktesztek

Days Gone Remastered teszt

Mennyiben újult meg a motoros bandák és zombik világa?

Ghost of Yotei
PlayStation

Ekkor érkezik a Ghost of Yotei

Leleplezték az új szamurájos játék megjelenési dátumát.