Hang nélkül 2.

A Hang nélkül 2. rekordot döntött a járványidőszakban

A mozik kinyitottak, és megrohanták a rajongók.

Múlt hétvégén az egyik legnagyobb amerikai ünnepen, a Memorial Day hétvégéjén mutatták be a tengerentúlon John Krasinski horror-folytatását, a Hang nélkül második részét. A tervek szerint egy évvel korábban került volna bemutatásra a film, ám a koronavírus-járvány miatt több alkalommal is el kellett halasztani a premiert.

Áprilistól kezdve folyamatosan mutatják be a kisebb-nagyobb filmeket a mozikban és online. A Godzilla Kong ellen ámulatba ejtette az elemzőket, amikor rekordot állított fel a pandémia végén 48,5 millió dollárral, de a Hang nélkül 2. várva-várt folytatás felülmúlt minden előzetes becslést a nyitóhétvégével kapcsolatban és még a Titánok harcát is. Hazájában a film várhatóan a négy napos hosszú hétvégén 57 millió dollárt fog hozni a megnyitott 3726 moziból, ami messze meghaladja a becsléseket. Az elemzők 40 millióra saccolták a várható összeget.

Nagy jelentősége van, hogy ilyen jól kezdett a film Amerikában. Az egyik legfontosabb mondanivalója a rekordnak, hogy még korai volt temetni a mozikat, hiszen a nyitóhétvége már a járvány előtti időket idézi. A mozik mellett szól egy másik hír is, hogy az amerikai felnőtt lakosság 60 százaléka megkapta legalább az egyik védőoltást, ezért az AMC Theatre, a Regal és a Cinemark közleményben jelentette be, hogy nem teszik kötelezővé a maszkviseletet a mozitermekben.

A Hang nélkül 2. sztorija közvetlenül az első film végén veszi fel a fonalat, és Emily Blunt által megformált Evelyn Abbott és két gyereke (Millicent Simmonds és Noah Jupe) útra kelnek, hogy kiutat keressenek ebben a zord poszt-apokaliptikus világban. A folytatásban új szereplőket is megismerhetünk, köztük például a család egyik barátját alakító Cillian Murphy vagy Djimon Hounsou által játszott egy új túlélőt is.

Hank nélkül 2. részt június 17-én fogják bemutatni a mozikban.

Total
0
Shares
Previous Article

Új PlayStation Experience érkezik a hónap végén?

Next Article
Zack Snyder: Az Igazság Ligája

A Warner Bros. nem értette Flash időutazós jelenetét, amikor 2016-ban leforgatták, ezért töröltették

Related Posts

Ne maradj le a hírekről, kövess minket a Facebook-on is!