Főoldal Filmek A Halálos iramban 10. első hivatalos képein Brie Larson és Jason Momoa karaktereit láthatjuk
Filmek

A Halálos iramban 10. első hivatalos képein Brie Larson és Jason Momoa karaktereit láthatjuk

Záporoznak a hivatalos képek a Halálos iramban 10. szereplőiről, hétvégén pedig előzetest is kapunk.

66
Halálos iramban 10.

Az Empire magazin két képet dobott ki a Halálos iramban 10. című filmből a film hivatalos előzetese előtt, amire már nem kell sokat várnunk. A most bemutatott képeken a franchise két új, eddig még nem látott karakterét mutatták meg, akiket Brie Larson és Jason Momoa alakít. Mint azt korábbról már megismertük, Momoa karakterét Danténak hívják, míg Larson egy Tess nevű karaktert játszik.

A két karakterről már olvashattunk egy keveset, a nevüket is elárulták, de részleteket eddig nem osztottak meg, hogy milyen szerepet játszanak majd a filmben, bár állítólag Dante játssza a film főgonoszát ezúttal. Persze lesz visszatérő is, szóval nem egyedül tör borsot főhőseink orra alá.

Egy nemrégiben megjelent jelentésből kiderült, hogy egy másik nagy visszatérője is lesz a franchise tizedik részének. Gal Gadot karaktere visszatér a halálból, s újra Gisele Yasher szerepében láthatjuk a Wonder Woman sztárját. Gadot utoljára 2013-ban tűnt fel a Halálos iramban 6. részében, amikor kizuhant egy repülőgép rakteréből, de csakúgy mint Han, ő is túlélte.

A Halálos iramban 10. rendezője Louis Leterrier, és a forgatókönyvet írta Justin Lin és Dan Mazeau. Leterrier váltotta Lint, aki kreatív nézeteltérésre hivatkozva felállt a rendezői székből néhány nappal a forgatás megkezdése után. Annak ellenére, hogy Lin távozott a projekt éléről, producerként továbbra is segíti Vin Diesel, Neal H. Moritz, Jeff Kirschenbaum, Joe Roth, Clayton Townsend és Samantha Vincent munkáját.

A folytatásban visszatérnek a franchise veteránjainak számító Vin Diesel, Michelle Rodriguez, John Cena, Tyrese Gibson, Chris “Ludacris” Bridges, Jordana Brewster, Nathalie Emmanuel, Sung Kang, Scott Eastwood, Michael Rooker, Cardi B, Helen Mirren, Jason Statham és Charlize Theron; új belépőként pedig csatlakozik hozzájuk Brie Larson, Jason Momoa, Daniela Melchior, Alan Ritchson és Rita Moreno.

A Halálos iramban 10. 2023. május 18-án debütál a hazai mozikban.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet
Filmek

Gareth Edwards szerint “sok pontatlanságot” olvashattunk a Zsivány Egyes pótforgatásáról

Több pletykát is olvasni lehetett a Zsivány Egyes forgatásáról.

Taylor Swift Ryan Reynolds
Filmek

A Deadpool 3. sztárjaival szurkolt Taylor Swift – már spekulálnak az énekesnő cameójáról

Arról spekulálnak a rajongók, hogy melyik karaktert játszhatja majd Taylor Swift a...

Fűrész X
Filmek

A Fűrész X megkapta a legdurvább korhatár-besorolást a magyar mozikban

A Fűrész X annyira durva lett, hogy csak 22 és 5 óra...

Fűrész X
Filmek

A szomszédok kihívták a rendőrséget a Fűrész X vágójára, sikoltozásra lettek figyelmesek

A Fűrész X rendezője elárulta, hogy vágás közben a rendőrség kopogtatott az...