Főoldal BREAKING A galaxis őrzői is feltűnnek majd az Infinity Warban
BREAKINGFilmek

A galaxis őrzői is feltűnnek majd az Infinity Warban

Christopher Markus és Stephen McFeely írók erősítették meg, hogy A galaxis őrzői is feltűnnek majd az (egyik) Avengers: Infinity Warban.

954

Christopher Markus és Stephen McFeely írók erősítették meg, hogy A galaxis őrzői is feltűnnek majd az (egyik) Avengers: Infinity Warban.

A Russo testvérek év végén kezdik felvenni a két részesre tervezett Bosszúállók: Infinity War filmet, mely első részét 2018-ban nézhetjük meg. Értelem szerűen a befejező része a rákövetkező évben, csak 2019-ben érkezik a mozivászonra. A stúdió még nem erősítette meg, hogy mely színészek tűnnek majd fel az addig legnagyobb szuperhős filmben. Bár a rendező páros tett egy olyan megjegyzést, hogy közel 67 hőst láthatunk a filmben, ez igazi csemege lesz. Pontosan, hogy mely szuperhősök kapják a Föld megmentése küldetést, s talán az egész Univerzumét, nem tudni.

Balra Stephen McFeely, jobbra Christopher Markus

Az Infinity War fogja zárni a Marvel Univerzum harmadik fázisát, de szerencsére az élet nem áll meg utána sem. Egyelőre csak tervek vannak, hogy miként folytatódhat a stúdió menetelése. A negyedik fázis létét, megvalósítását senki sem kérdőjelezi meg, mindössze azt nem tudni, hogy kik lesznek az új érában a hősök.

Thanos eljön az Infinity Warban, hogy leszámoljon a Bosszúállókkal, így elfér A galaxis őrzői segítsége is. Az írót kérdezték erről, s ő így válaszolt:

Hadd fogalmazzak úgy. Tudjuk, hogy ki birtokolja a gauntletot, nemde? Azt is tudjuk, hogy ki  volt benne egy másik filmben a gyerekeivel. Hát számolj akkor…

Nos, hogy mire is célzott is az író? A galaxis őrzői első részében Thanos nem kapott szerepet, de a gyerekei igen. Gamora és Nebula igen fontos szereplők voltak A galaxis őrzői első felvonásában Egy biztos, hogy Űrlordék a Földre jönnek az egyik Infinity War részben, de az sem kizárt, hogy mindkettőben szerepet vállalnak.

Az írók az interjú végén elárulták, hogy befejezték a második rész forgatókönyvét is, teljesen kész vannak az Infinity War szkripjével, ősztől jöhet a forgatás. A forgatókönyvet hamarosan a Marvelnek is átnyújtják, így ha valami módosítást kell eszközölni, akkor időben át tudják írni a történetet. Reméljük, hogy a novemberi forgatás előtt egy pilotot is kapunk az Infinity Warból.

A film novembertől forog, ahol a Russo testvérek egyszerre rögzítik mind a két részt.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Sólyomszem
Filmek

Florence Pugh körbevitt minket a Mennydörgők forgatásán

Láttuk a Mennydörgők első jelenetét a filmből, változott a filmcím és még...

Marvel 1943: Rise of Hydra
Játékok

Bemutatkozott a Marvel 1943: Rise of Hydra videójáték

Amerika Kapitány és Fekete Párduc második világháborús kalandja 2025-ben érkezik.