Főoldal Előzetesek A Dűne nemzetközi előzetese teljesen új képsorokat hozott Denis Villeneuve várva várt sci-fijéből
Előzetesek

A Dűne nemzetközi előzetese teljesen új képsorokat hozott Denis Villeneuve várva várt sci-fijéből

371

Egy elbűvölő új nemzetközi előzetest rántottak elő a Dűne című adaptációhoz, ami gyakorlatilag teljes egészében eddig még nem látott képsorokat hozott a filmből. A Dűne egy hónap múlva kerül bemutatásra a mozikban és az HBO Max streamingszolgáltatón – most tekintsünk el néhány országtól, ahol már bemutatták a nagyérdeműnek a produkciót.

A Warner Bros. a világ egyik legnagyobb piacán erősít az új, hihetetlenül látványos új előzetessel. Tegnap Kínában egy új előzetest mutattak be, ami csak elvétve tartalmaz jeleneteket a korábbi előzetesekből, majdnem teljesen újakat láthatunk a 2 perces trailerben. Nincs semmi spoiler bennük, de az eddigi előzetesekből talán ez nyújt leginkább betekintést ebbe a mesés távoli világba azoknak, akik nem olvasták vagy ismerik annyira a Dűne regényváltozatát.

Az Arrakis bolygóról káprázatos felvételeket látni, valamint Atreides és Harkonnen seregekről készült lenyűgöző új felvételek mellett láthatjuk, ahogy Paul (Timothée Chalamet) látomásában átéli saját halálát, Duncan (Jason Momoa) szembeszáll a Sardaukarok légiójával, de ami a leglátványosabb, hogy valaki egy homokféreg hátán lovagolja meg a dűnéket.

Dűne története: a világot a “fűszer” nevű anyag irányítja, mely képes meghosszabbítani az életet, emellett lehetővé teszi az űrutazást. Ez azonban csupán egy helyen, az Arrakison lelhető fel. A fiatal uralkodó, Paul Atreides feladata pedig, hogy megvédje otthonát a számtalan fenyegetéstől. 

Korunk egyik legizgalmasabb rendező nem bízta a véletlenre a szereposztást sem, egészen impozáns casting kíséretében dolgozza fel a sci-fi műfaj egyik meghatározó regényét. Az adaptációban szerepelni fog többek között Timothée Chalamet, Rebecca Ferguson, Oscar Isaac, Jason Momoa, Zendaya, Dave Bautista, Josh Brolin, Stellan Skarsgard, Charlotte Rampling és Javier Bardem is.

Október 22-én érkezik a Dűne a mozikba és az HBO Max streamingszolgáltatóra.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Dűne: Második Rész
BREAKINGFilmek

Hivatalosan is készül a Dűne 3. része

Trilógiaként zárul Paul Atreides története, elkészül a Dűne 3., azaz A dűne...