A rajongók már nagyon várták, hogy láthassák Zendayát újra MJ-ként a Marvel Moziverzumban, és most végre befutottak az első lesifotók a Pókember: Egy új nap hajnala forgatásáról. A hatodik fázisban Tom Holland hálószövője már teljesen egyedül küzd meg a mindennapokkal, és úgy tűnik, MJ karaktere ezúttal jóval kisebb szerepet kap majd, mint az előző trilógiában, ám, ha hihetünk a bennfenteseknek, ennek ellenére nagyon fontos szerepet szánnak neki a készítők.
A Pókember 4. forgatása augusztus eleje óta tart, de eddig csak a címszereplőt alakító Tom Hollandról készültek fotók a helyszínen. Most viszont @justbuzz.exe lencsevégre kapta Zendayát is, ahogy Peter Parkerrel együtt látogatják meg May néni sírját – utalva a Pókember: Nincs hazaút szívszorító befejezésére. Az időzítés azért annyira különleges, mivel jelenleg éppen Budapesten forgatják a Dűne: Harmadik részét is, amelyben Chani (Zendaya karaktere) fontos szerepet játszik, vagyis a színésznő a két forgatás között ingázik most.
Első fotók, rejtélyes találkozás
A friss képeken MJ és Peter Parker közösen róják le tiszteletüket May néni sírjánál. Egyelőre nem tudni, hogy MJ valóban még mindig nem emlékszik Peterre, vagy más okból jelent meg ugyanott. Könnyen lehet, hogy csak véletlenül futnak össze a temetőben, de az is lehet, hogy ennél fontosabb szerepe lesz MJ-nek a folytatásban.
Zendaya szerepe most kisebb, de fontos lehet
Korábban már felröppentek hírek, hogy Zendaya MJ-je ezúttal kevesebbet lesz a vásznon, mint az első három részben, de a karakter története így is kulcsfontosságú lehet az új filmben. Egyelőre nagy a titkolózás, a forgatás is még csak most kezdődött, szóval rengeteg meglepetés várhat ránk a következő hetekben, ahogy egyre több lesifotó és videó szivárog majd ki a forgatásról.
A legnagyobb kérdés, hogy vajon MJ valaha visszanyeri-e az emlékeit Peterrel kapcsolatban, vagy erről örökre lemondhatnak a rajongók, ugyanis a két karakter más úton folytatja az életét. Reméljük, hogy a forgatás előrehaladtával többet megtudhatunk Zendaya karakteréről és arról, milyen szerepe lesz a 2026-ban érkező Pókember-filmben.
Örökké veled? / Eternity > Bemutató ideje: december 4.
