Főoldal Filmek A Deadpool 2. még Thanosból is hülyét csinál
Filmek

A Deadpool 2. még Thanosból is hülyét csinál

Josh Brolin elmondása szerint nem fogunk csalódni, vagyis a készítők még Thanosból is viccet csinálnak a Deadpool 2.-ben.

1.4k
Kábel

Josh Brolin elmondása szerint nem fogunk csalódni, vagyis a készítők még Thanosból is viccet csinálnak a Deadpool 2.-ben.

2018 nagy év lesz Josh Brolin számára, hiszen hamarosan érkezik a Bosszúállók: Végtelen háború, melyben Thanost alakítja a színész, majd egy hónapra rá ismét egy szuperhősfilmben látjuk, de akkor már a Deadpool 2.-ben, ahol az időutazó mutáns testében, Kábelként tűnik fel. Sokaknak furcsa lehet, hogy két egymást követő Marvel-filmben is látjuk majd Brolint, de ne felejtsük, a Deadpool és a Bosszúállók franchise nagyban különböznek egymástól, mert míg előbbi egy felnőtteknek szóló képregényfilm, addig a másik egy akció-orgia lesz.

Biztosra vehető, hogy Wade Wilson (Ryan Reynolds) nem hagyja ki, hogy utalást tegyen a lila őrdögre, Thanosra a filmben, amit Josh Brolin a Végtelen háború túrnéja során meg is erősített egy interjúban.

mozishop mini

Nem tudom elképzelni, hogy ne csináljunk viccet belőle. Jelenleg Vancouverben tartózkodom, hogy újraforgassunk pár jelenetet a Deadpoolhoz. Tekintettel arra, hogy ez egy szatírája minden képregényfilmnek, különösen a Marvel-filmeknek, hogy is hagyhatnám ki?

Vélhetően ezeket a poénokat csak a rajongók fogják kiszúrni, de pont ezek azok az apróságok, melyek annyira naggyá teszik Deadpoolt. 2016-ban Deadpool a negyedik fal ledöntése közben rekordot állított be, miközben magáénak tudta az első 18-as karikával jelzett szuperhősfilm címét is. Ezek után a folytatás egy percig sem volt kérdéses, de vajon képes lesz-e felérni az első rész sikeréhez, főleg azok után, hogy a napokban pletykaként terjedt a hír, hogy a testvetítések nem győzték meg a nézőket, és gond lehet a filmmel. Sőt, újraforgatások is vannak, amiket elvileg Dominó és Kábel miatt rendeltek el, hogy még többet lássunk a szerelmespárból.

dc-es-marvel-univerzum

Szerző
Kévés Bence Mihály

Imádok elveszni a filmek és sorozatok világában, ahol minden jelenet egy új kaland, és minden karakter egy új barát. Nálam mindig forog a “lejátszás” gomb.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Mennydörgők*
Filmek

A Marvel végre felfedte, mit jelent a csillag a Mennydörgők* címében?

A Marvel Studios rejtélyes utalásokat hintett el a Mennydörgők* címében található csillagra...

Mennydörgők*
Filmek

A Super Bowl alatt bemutatott Mennydörgők* új előzetese felfedi a film főgonoszát – és nem az, akire számítottunk

A Marvel Studios legújabb előzetese végre megerősíti, ki lesz a Mennydörgők főgonosza...

Mennydörgők*
Előzetesek

A Marvel diszfunkcionális csapatát mutatja be a Mennydörgők* új előzetese

A Marvel univerzum legkülönösebb csapata összeáll – új előzetest kaptak a Mennydörgők.