A bűn útja – Kritika

A bűn útja (Crime 101) első pillantásra olyan, mintha egy elveszett Michael Mann-film került volna elő a fiókból. Napfényben csillogó acélfelületek, üvegirodák, autópályák, amelyek sorsokat kötnek össze, és férfiak, akik a saját erkölcsi kódexük szerint próbálnak túlélni. A film nem is próbálja leplezni, honnan merít. Szemtől szemben (Heat), Collateral – A halál záloga (Collateral) és egy csipet Drive – Gázt! – mintha egy gondosan összekevert, de kissé túl ismerős koktélt kapnánk. A különbség csupán annyi, hogy itt a pohár oldalán ott virít az Amazon MGM Studios logója. De egy másik fontos összetevő: Bart Layton neve. A rendező nem puszta nosztaligára húzta fel a sztárokkal teletűzdelt thrillerjét, hanem a klasszikus zsánerhangulatot átitatja a 2020-as évek kiábrándult, cinikus levegője.

A film négy főszereplő köré épül, akik eleinte csak annyiban kapcsolódnak egymáshoz, hogy ugyanazon a 101-es autópályán haladnak keresztül Los Angelesen. Mike Davis (Chris Hemsworth) ékszertolvaj, aki precíz, módszeres és – saját mércéje szerint – erkölcsös. Nem tűri az erőszakot, és minden rablást sebészi hidegvérrel hajt végre.

A nyomában Lou Lubesnick (Mark Ruffalo) éppen az ellenkezője, aki szintén a „magányos farkas” típus – csak éppen a rendőrség oldalán. Ruffalo tisztességes, kissé megroggyant tartású rendőr, aki annyira képtelen önmagára figyelni, hogy a „jóga” szó kimondása is idegen számára. A munkahelyén nem csillag, otthon pedig már különköltözés fenyegeti, és itt is azt hozza, amit a legjobban tud: gyűrött tisztességet. Sharon Colvin (Halle Berry) biztosítási szakember, aki a gazdagok kármentésével foglalkozik, miközben saját lelkiismeretével próbál elszámolni. A munkája a kizsákmányolás határán billeg, és a film nem is próbálja ezt szépíteni. A negyedik tengelyen Barry Keoghan Ormanje mozog, egy rivális tolvajt játszik, bár jobb szó lenne rá a szociopátiába hajló, kiszámíthatatlan gyilkológép, aki a klasszikus „káosz ügynöke” szerepét tölti be.

Papíron ezek a karakterek könnyen válhatnának szimbolikus figurákká – a törvény, a rend, a kapzsiság és a káosz megtestesítőivé. A film szerencséje, hogy a szereplőgárda karizmája ennél jóval többet hoz ki belőlük. Ruffalo például zseniálisan alakítja a megfáradt, de makacsul tisztességes zsarut: görnyedt testtartás, lógó cigaretta, és egyfajta elnyűhetetlen emberség, amely minden jelenetben átsüt rajta. Halle Berry karaktere sokkal izgalmasabb, mint amilyennek elsőre tűnik. Talán a film legizgalmasabb figuráját játssza; egyik pillanatban hűvös, üzleti távolságtartással beszélni, a másikban pedig robbanékony, s amikor végre kitör belőle a düh, az nemcsak karakterpillanat, hanem a film egyik felszabadító csúcspontja. Hemsworth viszont kissé kettős érzetet kelt. A film főszereplője, Mike precíz, szinte megszállottan kontrollált – egy olyan karakter, akitől talán jobban működne egy hidegebb, kevésbé közönségbarát jelenlét. Ugyanakkor Hemsworth képes egyfajta sebezhetőséget is csempészni a figurába, ami árnyalja az amúgy klasszikus „becsületes bűnöző” archetípust.

Layton rendezése külön figyelmet érdemel. A kamera szinte észrevétlenül siklik át tereken, ajtókon, folyosókon, összekötve az addig különálló szálakat. A film valóban úgy működik, mint egy finomra hangolt motor: eleinte párhuzamosan futó történetek lassan egymásba csúsznak, és a mechanika pontosan akkor kattint, amikor kell. De A bűn útja nem pusztán rabló–zsaru macska-egér játék. Mélyebben egy kérdésről szól: mennyit vagy hajlandó eladni magadból a biztonságért? És mikor lesz elég? A tolvaj és a biztosítási szakember közötti párhuzam nem véletlen. A film finoman sugallja, hogy a törvényen kívül és a tárgyalótermekben zajló játszmák közt a különbség sokszor csak formai.

VERDIKT

A bűn útja tehát egyszerre tisztelgés a 90-es évek középköltségvetésű thrillerei előtt és nagyon is mai történet a pénzről, hatalomról és erkölcsről. Nem forradalmi, nem is hibátlan, de feszes, intelligens és meglepően elegáns. Olyan film, amely emlékeztet rá: a műfaj akkor működik igazán, ha nemcsak a fegyverek ropognak, hanem az értékrendek is.