x
Filmek

A Bad Boys 3 mindent vinni fog

A frissen igazolt rendező úgy gondolja, hogy ez lesz a legjobb Bad Boys film.

A Bad Boys 3 mindent vinni fog
  • Publishedaugusztus 21, 2016

A frissen igazolt rendező úgy gondolja, hogy ez lesz a legjobb Bad Boys film.

Joe Carnaham, aki a következő rosszfiú filmet rendezheti, elárulta a(z) io9-Gizmodónak adott interjúban, hogy a Bad Boys for Life lehet a legjobb a sorozatban. Mondta ezt annak ellenére, hogy az élet sokszor erre rácáfol, és pont az ellenkezőjét mutatja, a folytatások mindig alulmaradnak az első részhez képest.

Joe szerint a harmadik rész merőben jobb lesz mint az első kettő volt, és überelni fogja azokat. Telis-tele lesz poénokkal, és egy nagyszerű történetet is sikerült kitalálni a filmhez, ami aktualitásokat, a való életből fog meríteni ihletet. Pletykák szerint a korábbi részek történéseinek is lesznek kihatásai az új filmre, ám erre sajnos még 2 évet várnunk kell, mert csak 2018-ban térnek vissza a nagypofájú zsernyákok, Martin Lawrence és Will Smith személyében.

Written By
Kévés Bence Mihály

Rajongásom a filmek után igazán a 2000-es évek elején kezdődött, ami 2016-tól tartalomgyártásban és kritikaírásban nyilvánul meg a Wide Screen oldalon.