Taika Waititi az utóbbi évek egyik legmegosztóbb hollywoodi figurájává vált, különösen második Thor-filmje, a Szerelem és mennydörgés után. Ezúttal viszont egy sokkal kisebb léptékű, emberi történetet mesélt el, mely korábbi alkotásai alapján általában jobban passzol írói stílusához és humorához.
A győztes gól egy valós történeten alapul, és noha egy-két ponton kicsit ki lett színezve (ahogyan ezt maga Taika el is mondja rögtön a film legelején), többnyire hűen meséli el azt. Középpontjában az amerikai szamoai fociválogatott áll, mely arról híres, hogy évekig állt a FIFA világranglistájának utolsó helyén. Fennállásának legsúlyosabb vereségét 2001-ben szenvedte el Ausztráliától, aki 31 gólt lőtt a csendes-óceáni szigetország csapatának.
A film 10 évvel később, 2011-ben veszi fel a fonalat, mikor a csapat azután, hogy létezése során egyetlen mérkőzést sem nyert, és egyetlen gólt sem rúgott, úgy dönt, új edzőt fogad. Ezt a szerepet kapja a Michael Fassbender által alakított Thomas Rongen, aki válságba jutott magánélete miatt szakmájában is hullámvölgybe került. Fassbender korrekt alakítást nyújt a mester szerepében, hozza az elvártat. Annak ellenére, hogy alapjában véve egy vígjátékról van szó, Taikához hűen egy-két komolyabb, drámaibb pillanat is van a filmben, ahol a színész kicsit többet is ki tudott hozni az idegeskedő, türelmetlen edző karakteréből.
Rajta kívül egy, vagy akár több fontos karaktert a filmből nagyon nehéz lenne kiemelni, a főszereplő ugyanis nem egy-egy személy, hanem inkább maga a csapat, mint egység, illetve a sziget közössége. Persze közöttük is kiemelkedik egy-két egyén, mint Tavita, a futballszövetség elnöke (plusz a helyi tv operatőre és az étterem üzemeltetője), vagy a csapat egyik legérdekesebb játékosa, Jaiyah Saelua. Mindketten a helyi kultúra fontos aspektusait közvetítik Rongen felé, aki ezáltal nem csak szakmájában, de személyes életében is újra sínre kerül. Míg Tavita az amerikai szamoaiak életfilozófiájába, könnyedségébe és erős összetartásába enged betekintést, addig Jaiyah az edző személyes tragédiáján segít továbblépni. Ezáltal amellett, hogy Rongen a teljes mértékben tehetségtelen játékosokat képes egy csapattá összekovácsolni, neki valójában sokkal nagyobb szüksége volt erre a kiruccanásra, mint a válogatottnak.
Jaiyah karaktere lehet az, aki egyébként sokak számára ellenszenvessé teheti a filmet, különösen a magyar közönségben, és az ő felbukkanása miatt kapott idehaza olyan korhatár-besorolást, amilyet. Ő ugyanis egy úgynevezett faʻafafine, akit a nyugati kultúrában leginkább a transz szóval lehet jellemezni. A faʻafafinék ugyanakkor integráns, hagyományos részét képezik a szamoai kultúrának, maga a szó pedig gyakorlatilag egy harmadik nemet jelent. A faʻafafinék jellemzően kemény munkájukról, illetve a szamoai hagyomány szerinti tautua, avagy a közösség, mint család szolgálatáról ismertek. Jaiyah pedig nem egy, a filmhez kitalált személy, valóban máig a csapat tagja, illetve azóta a FIFA esélyegyenlőségi nagykövete is.
Maga a történet nagyjából a fináléig gyakorlatilag bármelyik klisés sportfilm is lehetne, megspékelve azt Taika elég megosztó humorával. Én személy szerint nagyon nagy rajongója vagyok az író-rendező stílusának, itt viszont, különösen a film első harmadában többször éreztem, hogy már számomra is túlfeszítette a húrt. Néhány, alapjáraton sem annyira erős csattanó annyira el lett nyújtva, hogy már inkább volt kínos, semmint vicces. Ez ugyanakkor csak néhány esetben fordult elő, és mint említettem, főleg a film elején, később sokkal jobban sikerült, tényleg hangosan felnevetős poénok is kerültek bele. Ezeknek egy része az amerikai szamoai kultúrából és szokásokból ered, melyek jórészével Rongen szemén keresztül, afféle kultúrsokk formájában találkozunk. A film a végére narratív szempontból is összekapja magát, és a legfontosabb eseményeket olyan módon meséli el, ami egyszerre emeli ki a sablon sportfilmek sorából, illetve baromi vicces, szórakoztató és izgalmas is.
Taika írásáról és humoráról, valamint annak alkalmazásáról valószínűleg sokat lehetne vitatkozni, rendezői kvalitásait viszont semmiképp sem lehet elvitatni, és ez ennél a filmnél is remekül kiviláglik. Annak ellenére, hogy abszolút nem egy látványfilmről beszélünk, rengeteg gyönyörű snitt van a filmben még olyan egyszerű helyszíneken is, mint egy szamoai focipálya. Persze ehhez egy jó operatőrre is szükség van, Taika rendezői víziója és színes, vidám vizuális stílusa viszont ezesetben is helyén van, és remekül illeszkedik a film hangulatához, tematikájához.
VERDIKT
Összességében véve A győztes gól nem váltja meg a világot, a rendező alkotásai közül sem feltétlenül nevezhető kiemelkedőnek. A poénok egy része, különösen a film elején pofára esik, viszont rengeteg hangosan nevetős pillanatot is tartogat. Ezen felül könnyen lehetne egy egyszerű, klisés sportfilm, részben az is, de a helyszín hangulata és atmoszférája, a szerethető karakterek, valamint maga a sztori alaptermészete elviszi a hátán az egészet, melyet remekül egészít ki Taika színes stílusa. Csak a humor kapcsán kellene mellé valaki, aki néha rászól, hogy most már ideje lenne elvágni a jelenetet, hogy ne váljon kínossá.
Szólj hozzá!