Michael Mann nyolc év után tért vissza, és az első nagyjátékfilmes munkája az Enzo Ferrari életét bemutató életrajzi film lett, Ferrari címmel. A poklokat megjárt projekt Brock Yates motorsport-újságíró Enzo Ferrari: The Man and the Machine című életrajzi könyve alapján készült már 1991 óta, amikor az amerikai Penta Pictures megvásárolta a regény jogait. Mann csak 2010-ben érkezett a projektre, de így is évekbe telt, mire támogatókat talált. Sok évnyi várakozást követően végre Adam Driver főszereplésével elkészült a film, de felmerül a kérdés, hogy megérte-e az évtizedes felhajtást körülötte?
A történet 1957 nyarán kezdődik, amikor Enzo Ferrari (Adam Driver) súlyos válságba kerül. A gyár, amelyet ő és felesége, Laura Ferrari (Penelope Cruz) építettek, a csőd szélére kerül. A helyzet arra kényszeríti Enzót, hogy gondolja újra a gyár működését. Hamarosan ráébred, csak úgy adhatnak el több autót, ha pilótáik versenyeket nyernek, és a márkának bizonyítania kell a világnak. Enzo szeme előtt csak egy cél lebeg: kerüljön bármibe is, meg kell nyerni a következő nagy versenyt, a Mille Migliát – egy ezer mérföldes, Olaszországon átívelő, nyílt utcai versenyt. Nemcsak a riválisok előtt kell célba érniük, különben a Ferrari örökre lehúzhatja a rolót, de magánéletével is fel kell vennie a versenyt. Laura Enzo pénzügyi könyvelését vizsgálva egy különös kapcsolatra lesz figyelmes. A Modenán kívüli nyomozása újabb drámát szül Enzo számára és hamarosan az egész ország tudni fogja, hogy a férfi évek óta megcsalja feleségét egy Lina Lardi (Shailene Woodley) nevű nővel.
Michael Mann autóversenyzős drámája egyszerre elegáns és kusza, megvan benne, amiért szeretni lehet, de sok kívánnivalót is hagy maga után. Mivel nagy költségvetéssel és napjaink egyik legjobb operatőrével, az Oscar-díjas Erik Messerschmidttel dolgozott, az ember azt várná, hogy a rendező legnagyobb művei közé soroljuk az új alkotását. Hiába a nagy büdzsé, a Ferrari vizuális tekintetben kész katasztrófa, ahogy az autók törnek, az országúti száguldozás, mind-mind műhatást keltenek a nézőben. Érezhetően nem tudtak mit kezdeni a látvánnyal; az autóbalesetek többsége mesterkélt, a kisebb balesetek lekicsinyítettek, a nagyobbak pedig túldramatizáltak. Ha eltekintünk Mann jellegzetes ízlésétől, hogy mennyire rajong a közeli felvételekért, akkor Messerschmidt kamerakezelésében szintén átlagon alul teljesített; többször gond van a fókusszal, a drónfelvételek zavarosak, csakúgy mint az autókra szerelt kamerafelvételek. A helyzeten csak tovább rontott Pietro Scalia a zavarba ejtő vágásokkal.
A borzalmas vizuális effektekért az 1957-es év világa kárpótol. A film hitelesen adja vissza azt a kort, amikor a Ferrari játszódik. Maria Djurkovic díszlettervező fantasztikus munkát végzett az ’50-es évek Olaszországának újragondolásában a modenai helyszíni díszletekkel és a filmhez épített gyönyörű belső terekkel. Massimo Cantini Parrini olasz jelmeztervező szintén pazar ruhatárral öltözteti a szereplőket. Nincs olyan jelenet, amikor megkérdőjeleznénk a képernyőn megjelenő színes, ám gyakran kemény valóságot.
Egyedül Adam Driver izgalmas alakításáért kell látni ezt a filmet. Teljesen magával ragadó, és egy valóban hihető olaszt alakít, ellentétben a 2021-es A Gucci-házban nyújtott alakításával. Driver szigorú, mégis szerethető, míg Penélope Cruz a történet legellenszenvesebb karakterét, a feleségét alakítja. Erre próbál okot adni Troy Kennedy Martin forgatókönyvében, hiszen a néző kötődik Ferrarihoz és a sokkal kedvesebb Lina Lardival. A Ferrari bepillantást enged kudarcba fulladt házasságába, és abba, hogy Enzo élete sokkal jobb lenne, ha elválna Laurától.
A film már az első pillanattól kezdve sokoldalú emberként mutatja be Ferrarit. Enzo remekül bánik a fiával és Linával, távolságtartó a feleségével, Laurával, és tele van gyűlölettel a sajtó iránt, de ami a legfontosabb, maximálisan elkötelezetten irányítja a világ legjobb (akkor még nem) versenyautó-gyártó cégét. Mann életrajzi filmje csupán Enzo Ferrari életének egyperces rövidfilmjeként működik, túlságosan leegyszerűsített, és Mann képtelen a távolba tekinteni a papírra vetett alapokon túl. Önmagában ezzel nem lenne probléma, de valami másra, többre vágytunk, egy olyan életrajzfilm filmre, amely nemcsak a megcsalásról és az anyagi nehézségekkel küzdő vállalatról szól, hanem többet mutat a márkából; például miért tartják annyira nagyra ma a Ferrarit, miért ez az egyik legjobb autómárka a világon. Csak a dráma, a sikerről egy szó nem esik.
VERDIKT
A Ferrari tipikusan az a film, amelyet az átlagos nézők szeretni fognak, mások viszont kissé megvetnek. A rossz kreatív döntéseken és az erőltetett akcentusokon túl a Ferrari izgalmas történetnek ígérkezik azok számára a sportág kiemelkedő alakjáról, akik nem vagy csak keveset olvastak Enzo Ferrari életéről. A lemezállvány legmagasabb polcára kerül a film, hogy csak elvétve, portalanításkor vegyük le, de ez nem kérdőjelezi meg Adam Driver nagyszerű alakítását.
Szólj hozzá!