A John Wick: 4. felvonás rendezésével Chad Stahelski bebetonozta magát korunk legnagyobb akciórendezőjének. Kedvenc bérgyilkosunk útja kezdetben egy vad indie-kalandnak indult, majd egy több millió dolláros kasszasikerré nőtte ki magát, s mára a legnagyobb akciófilmek között említjük. Az első rész sikere után jött a folytatás, a harmadik részre azonban kissé erőltetettnek tűnt a franchise, ezért félve vártuk a negyedik részt, de a John Wick: 4. felvonás minden várakozást felülmúlt. Ez nem csupán a saga legjobbja, hanem kicsúcsosodik az akciófilmek sorából, úgy is fogalmazhatnánk, hogy a filmtörténelem kibontakozását láthatjuk a filmvásznon. Nehéz szavakba foglalni, hogy mennyire mámorító kalandban lesz részünk, azt viszont mondhatjuk, hogy istenverte látványos lett John Wick legújabb filmje.
John Wicket (Keanu Reeves) a John Wick: 3. felvonás – Parabellum végén félholtra verték, a folytatásra viszont teljesen felépült sérüléséből. Bowery King (Laurence Fishburne) segítségével Wick arra készül most, hogy egyszer s mindenkorra levadássza a Felső Kört. Az egyszerűnek tűnő feladat természetesen ezúttal is vérfürdőhöz vezet Wick és a Felső Kör között, amit Marquis de Gramont (Bill Skarsgård), a francia Felső Kör egyik tagja képvisel, ő ered Wick nyomába. Ahogy a korábbi részekben, Wick ezúttal is segítséget kap régi és új barátaitól. Az egyik segítő Caine (Donnie Yen), egy vak bérgyilkos, aki Wick egyik régi barátja. Caine és Wick története hasonló, mindketten verhetetlen harcosok, akik a családjuk miatt próbáltak kimaradni a játékból.
A régi szereplők mellett a John Wick: 4. felvonás tele van új arcokkal is, köztük van Clancy Brown, mint az Előhírnök, Scott Adkins, mint Killa, a Német Kör vezetője, és Natalia Tena, mint Katia. Két másik név is feltűik, akik szintén mély benyomást hagytak maguk után: Hiroyuki Sanada mint Shimazu, az Osaka Continental igazgatója, és Rina Sawayama mint Akira, a lánya. A sok szereplő mellett helyszínekben is bővelkedik a franchise legújabb része, ugyanis a John Wick: 4. fejezet cselekménye New Yorktól kezdve a Szahara-sivatagon át, Oszakában, Berlinben és Párizsban játszódik, s ezzel a filmsorozat leggazdagabb része helyszínek tekintetében, és a legszebb az egészben, hogy nem éreztük zsúfoltnak a filmet. Minden városnak és helyszínnek megvannak a maga kiemelkedő karakterei és látványosságai, mint például Sanada és Sawayama, akik a hagyományos japán harcművészettel hányják kardélre az ellent.
Olyan érzésünk van, mintha Chad Stahelski egész életében csak erre az egy filmre készült volna, és ebben nagy szerepet játszottak az írók is. Shay Hatten, aki jelenleg a Ballerina spin-offot írja, és Michael Finch végig Stahelski kezére játszott, amiben a direktor kiélhette minden vágyát. A jó forgatókönyv mellett ki kell emelni a díszletet is. Az oszakai díszletből egyértelműen Kurosawa és a klasszikus szamurájmozi inspirációja tükröződik, és ez másban is visszaköszön. John Wick végső szabadságát és megtorlását végül egy régimódi pisztolypárbaj dönti el, nem is lehetne nagyobb visszautalás Sergio Leone és a westernre. Stahelski részéről egyfajta tisztelgés ez, de kétségtelen ötletet is merített ezekből az időtlen műfajoktól, de a végeredmény egy olyan kombináció, amilyenre a közönség nem volt felkészülve. Nem egyszerűen jól megkoreografált akciójelenetekről van szó, tökéletesen adják vissza ezek a könyörtelen jelenetek, hogy John Wick története sosem csak a bosszúról szólt, hanem hogy azok emlékéért harcoljon, akik már nincsenek közöttünk. Amikor ezek az érzelmek a tetőfokára hágnak, minden egyes akciójelenet nagyobbnak és nagyobbnak tűnik, mintha az lenne Wick utolsó jelenete.
Az egymást érő kihívásokkal a tétet növelik, és minden alkalommal, amikor Wick a padlóra kerül, egyre kevesebb akaraterő és erő áll rendelkezésére, hogy felálljon. Caine és a Nyomkereső szerepe még inkább kiszámíthatatlanná teszi a cselekményt, hogy éppen melyik oldalon állnak. Donnie Yen Caine-je kiemelkedik az egész franchise-ból, a színész nemcsak a legkreatívabb gyilkosságokat kapja, hanem a fergeteges, nyers humorral is tündököl. A Reeves és Yen közötti dinamika érezhetően tragikus érzést kelt, Caine pedig azt a döntésképtelen bérgyilkost tükrözi, aki Wick is lehetett volna. A film végére pedig Shamier Anderson karaktere is megmutatja, hogy mire képes vad kutyájával. Sok karakterről beszélünk, de az elnyújtott történet és pazar jelenetek egy percre sem éreztetik velünk, hogy a film nem bírná el a rengetek szereplőt.
Keanu Reeves határozottan ebben a negyedik fejezetben nyújtja leghatásosabb és leghalálosabb alakítását. Mivel Reeves ilyen közel van a célhoz, képes átadni a dühöt, az elkötelezettséget, sőt, még a pusztulást is, amikor azon kezd tűnődni, hogy hány szövetségesének kellett meghalnia az eddig vezető úton. John Wick legsebezhetőbb és legkegyetlenebb oldalát ismerhetjük meg a filmből, miközben keményen küzd, hogy megőrizze az emberségét, ami még maradt benne. A John Wick: 4. fejezet csak megerősíti azt, amit tudtunk, hogy Reeves egy igazi hollywoodi legenda. Csak gondoljunk vissza az első részre; John Wick egy meglehetősen egyszerű alapfeltevésként indult, amikor egy volt bérgyilkos bosszút áll a kiskutyája haláláért, és nehéz vitatni, hogy más színésznek sikerült volna ilyen extrém magasságokba emelnie ezt a szériát.
Fegyverropogásból és öldöklésből a korábbi három filmben sem volt hiány, amire most rátesznek egy lapáttal, ráadásul az egész sorozat legjobb akciójeleneteivel teszik mindezt. A 4. felvonás több szempontból is a franchise csúcspontja. Az egyes jelenetek akár 15-25 percig is tartanak, de a nagy párizsi finálétól leesik az állad majd, ahogy Párizs összes bérgyilkosával végeznie kell Wicknek, majd ezt az őrült menetet még ennél is látványosabb és durvább akciójelenettel tetőzik. Csak kapkodtuk a fejünket, hogy te jó ég! Hiba lenne nem dicsérni a film kaszkadőr- és VFX-csapatát, amiért a lehetetlent lehetővé tették. Dan Laustsen operatőr különösen kitett magáért. A film olyan neonfényben pompázik és olyan gyönyörűen van szerkesztve, ahogy azt minden John Wick-rajongó elvárná. A világítás mellett kreatívabbnál kreatívabb megoldásokat használtak az akciójelenetek felvételére, ahogy az egyik őrült hajszában a teljes eseményt felülnézetből követhetjük, vagy John Wick szobáról szobára járva lőszerrel kaszabolja a bérgyilkosokat. Ha Tyler Bates és Joel J. Richard izgalmas zenéje még tovább emeli a színvonalát, a John Wick: 4. fejezetet nehéz összehasonlítani az elődökkel, legalább egy mérfölddel jár azok előtt.
VERDIKT
A kaszkadőrből lett Chad Stahelski rendező és Keanu Reeves főszereplő olyat alkottak, amiről még évtizedekig beszélni fognak. Erről a filmről nemcsak a műfaj és az akciófilmek szerelmesei fognak beszélni, hanem még azok is, akik nem rajongnak a műfajért. Nem valószínű, hogy a közeljövőben bárki meg tudja ismételni ezt, vagy hasonló horderejű produkcióval előállni, mint a John Wick: 4. felvonás. Szóval nem az a kérdés, hogy szeretni fogod-e a filmet vagy sem, hanem az, hogy hányszor fogod újra és újra nézni a valaha volt legelborultabb és leglátványosabb akciójeleneteket.
Szólj hozzá!