Az Eidos-Montréal fejlesztői csapattól és a Square Enix kiadótól érkezik a Marvel legújabb videojátéka, a Guardians of the Galaxy. A E3-as konferencián a Square Enix és az Eidos-Montréal bemutatta a kiadó második Marvel-játékának, a Guardians of the Galaxy című játéknak első nagy előzetesét. Felemás fogadtatásban volt része az előzetesnek, a rajongók kritizálták Űrlord dizájnját és azzal sem értettek egyet, hogy csak vele játszhattunk, illetve neheztelték a grafikai elemeket is. A kiadó előző játéka, a Marvel’s Avengers nem jól sült el, és az első reakciók és videók alapján sokan már temették az új játékot is. Nagy meglepetésemre a Guardians of the Galaxy egy jó játék lett. Nem mondanánk kiemelkedőnek, és semmiképpen sem mestermű, mindössze csak egy szolid játék.
A játék nagyjából tizenkét évvel egy hatalmas galaktikus háború után játszódik. A Galaxis Őrzői, élükön Peter Quill-lel azaz Űrlorddal, a megélhetésükért küzdenek, minden munkát elvállalnak, amit csak találnak. Ahogy a Marvel Studios produkcióiban láttuk, nem kell félteni az Őrzőket, és igazság szerint mindig bajba kerülnek, ahogy a játékban is. Az okozóját nem tudjuk, mi keverte őket bajba, akár egy Végtelen Kő is lehetne, vagy ki tudja, de a csapat már megint ott tart, hogy az egyik szörnyen rosszul sikerült munkájuk után véletlenül beindítanak egy olyan eseménysorozatot, amely az egész galaxist fenyegeti. Ismerős a recept, igaz? Hogy mentsék a helyzetet, Űrlordnak össze kell gyűjtenie a csapatát, és rávenni őket, hogy hősként ezúttal viselkedjenek.
Függetlenül attól, hogy a játék mennyire volt jó vagy rossz, sokan párhuzamot vontak a már említett Marvel’s Avengers című játékkal, illetve James Gunn A galaxis őrzői karaktereivel próbáltak párhuzamot keresni. A előzeteseket fürkészve olyan benyomást keltettek bennünk, hogy a Square Enix legújabb játékával ugyanazokba a hibákba estek, mint az előző videojátékkal, már csak azért is, mert a karakterek mind úgy néznek ki, mint ha a színészek kaszkadőrdublőrjeit látnánk, tetőtől-talpig megpróbálták lemásolni őket, és olyan megközelítést alkalmaztak a hősökkel kapcsolatban, amit korábban még el tudtak adni, de ma már öregnek és idejétmúltnak tűnik. Bravúros módon valahogy a játéknak sikerül elkerülnie az összes ilyen buktatót, és ahelyett, hogy mindenki a karakterek külsejéről beszélne, a hangsúlyt maga a történet kapta. Ami tényleg élvezhető.
A Marvel Moziverzum sok más főszereplőjéhez hasonlóan a játékban Űrlord többé-kevésbé azokkal a problémákkal szembesül, mint a filmekben, vagyis kaptunk egy felnőtt testbe öltöztetett nagygyereket, aki nem igazán tud túllépni a saját szülői problémáin. És itt húztak egy merészet a készítők, mert ahelyett hogy ezt vitték volna tovább a játékban, helyette Peter Quillből szó szerint egy igazi s-fejet csináltak. A filmvászon ez nem működött volna, és marketing szempontból sem túl megnyerő egy ilyen karaktert eladni, de a játék kontextusában meglepően jól működik.
A fő oka ennek az, hogy a játék egy szép íves történeten keresztül mutatja be Quillt, magyarul kézzel fogható a karakterfejlődés. A játék elején találkozik egy régi barátnőjével, akivel együtt volt a háború alatt, és aki nagyobb és jobb dolgokat vitt véghez, mint Quill. Még azt is megkérdőjelezi, hogy a nővel együtt töltött idő alatt született-e gyereke, s a dilemmák akaratlanul is olyan útra tereli főhősünket, ami arra ösztönzi, hogy végre felnőjön. A játék végére kiderül, hogy sikerült-e. Mennyire elborult gondolat már, hogy egy olyan s-fejes kamasz fiúval szeljük át a galaxist, aki még magáról sem tud gondoskodni, nemhogy az univerzum jövőjéről. Csupa negatív tulajdonsággal rendelkezik Quill, akit leginkább egy gimis diákhoz tudnánk hasonlítani, aki belecsöppen a nagyvilágba és az egyetemi évek alatt próbálja megtalálni helyét a világban. Ahogy a diákoknál aggódnak a szülők a gyerek sorsáért, és bíznak benne, hogy idővel csak benő a feje lágya, úgy vagyunk a játék főhősével is. Nem csak azért működik ennyire jól a játék, mert a való életből párhuzamot tudunk vonni a kamaszok és a főhős között, hanem mert Quill még szimpatikus is hozzá.
A galaxis őrzői csapatához hasonlóan a játék karaktereit sem egy családként kell elképzelni, találóbb a “munkatárs” jelző rájuk, akik alig bírják elviselni egymást. Quill-lel ellentétben azonban az Őrzők többi tagja és a filmes karakterek közötti különbség sokkal vékonyabb, de mégis észrevehető. Mordály és Groot alapvetően ugyanazt hozza, mint a filmekben, de az előbbiből mintha hiányozna az az igazán tahó mosómedve stílus. Drax is hasonló szerepet kapott, igaz őt ezúttal egy komolyabb, és száraz humorral vértezték fel. Gamora vitathatatlanul a legszórakoztatóbb a csapatban, ő játssza az egyenes embert egy bohócokkal teli szobában. Úgy tűnik, hogy a fejlesztők ügyeltek arra, hogy a karakterek könnyen felismerhetőek legyenek a mozi szerelmeseinek, és látszólag semmi új nincs bennük, de mégis azt érezzük, amikor játszunk, hogy sok új tulajdonsággal ruházták fel őket, és annyira nem is hasonlítanak az élőszereplős alakjaikra.
A fő probléma ezekkel a karakterekkel az, hogy hiányzik a kémia közöttük, ami nemcsak egy hollywoodi alkotásnál jelent óriási problémát, hanem a játékban is. A legjobb az egész videojátékban, amikor vitáznak egymással, mert különben kínosra sikerültek a dialógusok. Olyan érzés hallgatni őket, mint mikor mindenkire ráerőltetik a kötelező szóváltást, de az első adódó alkalommal inkább lelépnének a buliból. És ezt nem egyszer, hanem valamennyi szóváltásnál megfigyelhető, és egy idő után már mi magunk is kellemetlenül fogjuk megélni a karakterek beszélgetéseit.
Ha a leggyengébb faktort keressük, akkor az a játékmenet. Nem mondanánk rá a rossz jelzőt, mert nem az, ugyanakkor hiányzik belőle az a wow-faktor, mint amivel például a Spider-Man vagy a Spider-Man: Miles Morales címeket jellemezték. Annyira steril lett a sztori, hogy néhány nappal később már arra sem fogunk emlékezni, mi volt a sztori. Már önmagában az nyomasztó, hogy Űrlord a játszható karakter, miközben annyira színes az Őrzők csapata. A játékmenet változatossága és a többjátékos lehetőségek szempontjából pazarlásnak tűnik, hogy Űrlordra redukálták a játékmenetet. Peter Quillként játszani és halomra lőni az ellenséget szórakoztató móka, de semmi extrát nem nyújt, mint amit ne láttunk volna már millió más FPS-játékban.
Azzal, hogy parancsokat osztunk az Őrzőknek, némiképpen segít megtörni ezt a monotonitást, ám az összképen nem segít, hogy elszalasztottak egy ilyen nagy lehetőséget a más karakterekkel. A platformingnál bevált megoldást alkalmazzák, vagyis hogy a különböző feladatokhoz elég a csapat egyes tagjait használni, a bonyolultabb dolgokat pedig közös erővel kell megoldani. Egy másik nagy probléma a játékkal, hogy a Marvel’s Avengers játékmenetéhez hasonlóan a harcjelenetekből nem sikerült kihozni a maximumot, és az ellenség fő stratégiája nem más, hogy létszámfölénnyel legyőzze a főhőseinket. A harcok kivitelezése és mechanikája semmiképpen sem unalmas, és sokkal jobb, mint a Bosszúállóké volt, de emlékezetesnek nem neveznénk őket.
VERDIKT
Összességében a Guardians of the Galaxy sokkal jobb játék, mint amire számítottam, de fényévekre van az év játéka címtől. Mérföldekkel jobb, mint a Square Enix kiadótól a Marvel’s Avengers, de közel sem olyan szórakoztató, mint a Spider-Man vagy a Spider-Man: Miles Morales. Mind a történet, mind a karakterek működnek, de így vagy úgy, mindenki az MCU karaktereivel fogja azonosítani a játék szereplőit.
Szólj hozzá!