A Dűnét nem véletlen övezte ekkora várakozás, még a koronajárvány miatti kényszerű csúszás előtt is: az alapregény az a scifi-nek, mint A Gyűrűk Ura a fantasynak. A hasonlat abban is helytálló, hogy azóta mindkettő beszivárgott a klasszikusnak nevezhető irodalmi kánonba (legalábbis, külföldön), s mindkettőt megfilmesíthetetlennek tartották évtizedekig. Az utóbbi adaptációjának a sikerét nem kell magyarázni, míg az előbbinél az eddigi próbálkozások leginkább felemás sikerekkel végződtek. David Lynch verziójából hiába lett később kultfilm, a stúdió által rövidre vágva, anyagi sikert nem hozott, míg a 2000-es évek elején bemutatott minisorozat, hiába hű és jó, esélye sem volt a mainstream sikerre.
De a 2021-es Dűnénél előzetesen úgy tűnt, hogy végre szerencsésen állnak a csillagok: Denis Villeneuve személyében egy elképesztően tehetséges rendező, aki hollywoodi mércével mérve már szerzői filmes, akinek már most jó pár klasszikus film köthető (Felperzselt föld, Fogságban, Érkezés, Sicario), elképesztő sztárparádéval és az előzetesek alapján lehengerlő látványvilággal. Erre a várakozásra biztosan rátett még az is, hogy el kellett tolni a bemutatót nem kevesebb, mint egy évvel az eredeti bemutatóhoz képest.
A Dűne története röviden: a jövőben a számítógépeket betiltják, és minden ilyen feladatot olyan emberekre bíznak, akiket biológiai gépekké tenyésztenek és nevelnek. Ilyenek a navigátorok is, akik a biztonságos űrbéli közlekedéshez melanzst fogyasztanak, a fűszert, ami csak egyetlen egy bolygón terem meg: az Arrakison. A fűszer segítségével lehetséges látni a jövőt és az életet is meghosszabbítja, így nem véletlen, hogy a legdrágább áru az ismert univerzumban. Az Atreides család pedig megkapja hűbérbirtokul a Császártól az Arrakist, ám nem minden ajándék jelent jót…
Nem véletlen, hogy nehéz megfilmesíteni Frank Herbert klasszikusát. Az eredeti mű tele van rétegekkel, szól vallásról, sorsról, politikáról, környezetvédelemről és az identitásról. Már a terjedelem miatt is emberpróbáló vállalkozás, ezért teljesen érthető, hogy eddig csak a regény első felét ültették át a vászonra. Ennél jobban nem is dönthettek volna: nagyon jó ritmusú a film, végig izgalmas és feszes, nincsenek üres járatok. Jól sikerült átültetni a könyv hangulatát, nagyon élő és igazi a világ, a díszletek és a jelmezek lélegzetállítóak, úgy tűnnek ismerősnek, hogy új, egyedi marad. Nagyszerű a látvány, ezt a lehető legnagyobb vásznon kell látni. Az akciójelenetek nagyon erősek, minden ütésnek súlya van. A hangulat pedig utánozhatatlan, szinte érezni a fűszer fahéjas ízét a levegőben, hallani a homokszemek hangját a talpunk alatt.
A sztárok sem okoznak csalódást: Leto hercegként Oscar Isaac egyszerre méltóságteljes és szerethető, Rebecca Ferguson Lady Jessicaként egy érző anya és egy boszorkány, nagyon jól átadja azt a belső harcot, ami ennek a két szerepnek az összeütközéséből születik. Duncan Idahoként Jason Momoa élete szerepében, Khal Drogo óta nem volt ilyen jó gravitasa, a könyvhöz képest kibővített szerepben, minden szem rászegeződik, ha a vásznon van. Josh Brolin, Javier Bardem nagyon jók, de egyelőre nem kaptak igazi szerepet, ahogy a Harkonnenek (Stellan Skarsgård és Dave Bautista mint Vladimir és Rabban Harkonnen) is fenyegetőek, kegyetlenek, de egyelőre még nem mutathatták ki a foguk fehérjét. Zendaya Csaniként telitalálat, de neki sem jut elég idő, csak egészen a végén jelenik meg hús-vér emberként. Végül, de nem utolsó sorban: Timothée Chalamet nemhogy tökéletes casting, de egy ikonikus, sztárcsináló alakítást nyújt (már ha eddig nem lett volna így is világsztár). Nagyon nehéz szerep Paul Atreides, hisz nemcsak egy felnövés történetet kell eljátszani, hanem azt, hogy lesz egy emberből emberfeletti, egy messiás, majd egy isten. Chalametban pedig meg van a karizma, az érzékenység, az az erő, ami egy ilyen szerephez kell.
Minden karakter olyan amilyen a könyvben, és mégsem. Mert sok apróság, sok egyedi vonás kimarad a mellékszereplőknél, de mégis hű adaptáció, mert mindből ott van az adott karakter esszenciája. Ami az egész filmre igaz. Ez egy Dűne esszencia. Nem a teljes élmény, de a meghatározó és alapvető elemeket mind tartalmazza. Egy fantasztikus kapudrog az univerzumba. Könnyen érthető, követhető, látványos és izgalmas. Hiába két és fél óra, az ember nézné tovább azonnal.
Azonban nem mehetünk el amellett, hogy mégis az eredeti történet sok fontos szálát kihagyták, kivágták, a politikai intrikák oroszlánrésze kimaradt. Kicsit felszínesnek és sekélyesnek tűnik a film, de talán az a bölcsebb döntés, ha az meg se próbáltak olyan réteget feldolgozni és beleszuszakolni, amit nem tudnának méltón bemutatni.
Ám végig érezni mennyire szeretik a készítők az alapanyagot és a projektet. Minden jelenetben, minden sivatagról lőtt totálképen, ahogy a fremeneket bemutatják, ahogy megjelennek a férgek, ahogy bekapcsolnak a pajzsok, vagy ahogy a sardaukarokat megérkeznek a levegőből, látszik a rajongás és a rengeteg energia, amit ebbe a moziba beleöltek. És ez a rajongás szerintem könnyen át is ragad a nézőre.
VERDIKT
A 2021-es Dűnére megérte várni, Paul álmai mellett végre a rajongók álma is valóra vált, de ahogy az Atreides-ház örökösének álmai, úgy ez se teljesen úgy következett be, mint ahogy azt álmodták. Ennek ellenére ez a lehető leghűbb és legjobb adaptáció, önmagában filmként pedig nagyszerűen megállja a helyét. Látványos, izgalmas, nagyszabású, egy nagyszerű világba vezeti a nézőt, külön dicséret illeti a filmet, hogy nem látszik rajta annyira, azon filmek hatása, amiket az eredeti könyv ihletett meg, hanem egyedi látványt és atmoszférát kínál. Pompás tempójú film, szinte költői képekkel, zseniális zenei aláfestéssel, nagyon jól eljátszott nagyon jó karakterekkel, tele szívvel és lélekkel. Megérte éveket várni.
Szólj hozzá!