Taika Waititi új sci-fije, a Klara és a Nap (Klara and the Sun) egyelőre nem úgy teljesít, ahogy azt a rendező remélhette: a kritikusok alaposan lehúzták az alkotást. A Kazuo Ishiguro Nobel-díjas író bestselleréből készült film a Rotten Tomatoes oldalán mindössze 20 százalékos eredménnyel debütált. Jenna Ortega egy mesterséges barátot alakít, aki tökéletes otthonra vágyik, ám a történet a jelek szerint nem tudja kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket. Több neves lap is lesújtó kritikát közölt róla, és akad, amelyik egyenesen reménytelennek nevezte a filmet. Waititi számára ez újabb kellemetlen visszajelzés lehet azok után, hogy a Thor: Szerelem és mennydörgés, majd A győztes gól is vegyes fogadtatásban részesült.
Kiábrándító kritikák
A Klara és a Nap alapjául szolgáló regényt Kazuo Ishiguro, a Nobel-díjas szerző írta, a filmet pedig az Oscar-díjas Taika Waititi rendezte és írta. A történet középpontjában Klara (Jenna Ortega), egy mesterséges barát áll, aki arra vágyik, hogy végre megtalálja a számára tökéletes otthont. Amikor megismeri Josie-t (Mia Tharia), hamar kiderül, hogy mindketten rokon lelkek. A lánynak feszült a kapcsolata az édesanyjával (Amy Adams), a család pedig súlyos veszteségeket élt át. Klara ártatlan rácsodálkozása a világra és rendíthetetlen hűsége azonban lassan segít begyógyítani a sebeket, és fényt hoz Josie bonyolult életébe.
Waititi néhány éve még Hollywood egyik legkeresettebb rendezője volt. A Hétköznapi vámpírok (What We Do in the Shadows) és a Vademberek hajszája (Hunt for the Wilderpeople) című független filmjei után a Thor: Ragnarökkel robbant be a blockbusterfilmek világába. A Marvel Moziverzumának filmje új színt vitt a mennydörgés istenének történetébe, a kritikusok pedig lelkesen fogadták. Hamarosan a Lucasfilm is felkérte, hogy dolgozzon A Mandalóri epizódjain, később pedig egy Star Wars-filmet is rábíztak, amely végül nem valósult meg.
A rendező ezt követően a megosztó, de elismeréseket is begyűjtő Jojo Nyuszival (Jojo Rabbit) folytatta, majd a Thor: Szerelem és mennydörgés (Thor: Love and Thunder) már komoly csalódást okozott sok rajongónak. A 2022-es film túlzásba vitt komikus hangvétele még Chris Hemsworthből is önkritikus megjegyzéseket váltott ki: a színész elismerte, hogy ez a megközelítés nem feltétlenül illett a Bosszúálló történetéhez. Waititi A győztes gól (Next Goal Wins) című filmmel próbált visszakapaszkodni, ám az alkotás mindössze 46 százalékot szerzett a Rotten Tomatoes-on. Most a Klara és a Nap is kedvezőtlen rajtot vett: az értékelőoldalon mindössze 20 százalékos, „rotten”, azaz negatív minősítést kapott.
A kritikusok nem kímélik
A filmről megjelent kritikák többsége kifejezetten negatív. A The Guardian például egyetlen csillagot adott az alkotásnak, és így fogalmazott: „Taika Waititi a posztmodern különcködés és az ironikus bénázás robbanását zúdítja ránk ebben az elviselhetetlenül modoros, kimondhatatlanul rosszul eljátszott filmben.”
A The Times sem volt elnézőbb: „Reménytelen film, csúszós és megtévesztő, tele émelyítő, giccses érzelgősséggel, és a robotok és emberi társaik kapcsolatáról szóló korábbi filmek sokasága is jobban sikerült nála.”
A The Daily Telegraph kritikusa a rendező korábbi Marvel-filmjével kapcsolatos kifogásokat is felidézte: „Nehéz felfogni, mit gondolt Waititi, amikor úgy döntött, hogy mindent poénra vesz.”
A Deadline szintén úgy véli, hogy a film nem váltja be az ígéreteit. „A Klara és a Nap egyszerűen egyetlen téren sem teljesíti azt, amit ígér” – írja a lap. „Ehelyett egy helyenként vicces elmélkedést kapunk az életről és a korai halálról, amely nem képes megragadni a spekulatív irodalmi sci-fi finomságait.”
Nem minden kritika volt azonban ennyire elutasító. A Screen International többnyire pozitívan értékelte a filmet, és kiemelte, hogy „az erős alakítások és a fantáziadús látványvilág egyedi, földöntúli hangulatú, lebilincselő mesévé teszik, ám valami elveszik abból, hogy a történet Klara szűk nézőpontján túlra terjeszkedik.”
Októberi premier
A Klara és a Nap rendezője Taika Waititi, a forgatókönyvet pedig ő és Dahvi Waller jegyzi Kazuo Ishiguro regénye alapján. A producerek között David Heyman, Garrett Basch és Waititi szerepel, a vezető producerek munkájában pedig Gary Barber, Alex G. Scott, Jeffrey Clifford, Rosie Alison és Ishiguro is részt vett.
Jenna Ortega és Amy Adams mellett Mia Tharia és Aran Murphy is feltűnik a filmben, a mellékszerepekben pedig Steve Buscemi és Natasha Lyonne kapott helyet. Az amerikai mozipremiert október 23-ra tűzték ki. A filmet Magyarországon eredetileg október végén mutatták volna be, de a hazai forgalmazó alighanem fülest kapott a minőségről, s inkább nem tűzi műsorra a filmet. Marad majd a VOD, már aki kíváncsi rá.



Bálnahullás (2026) • (16) • amerikai horror-kalandfilm, 106 perc – Bemutató ideje: október 15.








