Új részleget alapított az XBOX. Fő célja feltérképezni a játékipar jövőjét formáló technológiákat. Asha Sharma vezérigazgató bejelentette az Xbox Labs elindítását, amelynek élére Scott Van Vliet, az XBOX technológiai igazgatója kerül. A bejelentés azonban több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol: vajon a Microsoft újabb mesterségesintelligencia-projekten dolgozik, vagy inkább a játékosok alkotói lehetőségeit bővítené? A vállalat vezetése olyan jövőképet vázolt fel, amelyben könnyebb hozzáférni a játékokhoz, a régi címek új életre kelhetnek, a felhasználók pedig maguk is részt vehetnek a játékok létrehozásában. Konkrétumokból viszont egyelőre nincs sok, így az új részleg céljai körül továbbra is jókora a homály.
Mit takar az Xbox Labs?
Az Xbox Labs vezetője Scott Van Vliet lesz, aki korábban a Microsoftnál az Azure OpenAI és a mesterségesintelligencia-infrastruktúra területén töltött be vállalatvezetői pozíciót. Ez már önmagában is találgatásokra ad okot, a bejelentésből azonban nem derül ki egyértelműen, milyen technológiákkal foglalkozik majd az új csapat. Asha Sharma szerint a részleg kísérletei a játékipar régóta megkérdőjelezhetetlennek hitt alapjait feszegetik: a szoftver és a hardver kapcsolatát, az alkotás és a játék közötti határvonalat, valamint azt, ahogyan az emberek felfedezik és megtapasztalják a videójátékokat. A vezérigazgató úgy látja, bár nehéz megjósolni, merre tart majd a játékipar, néhány lehetőség már most jól körvonalazódik. Ilyen például, hogy a minőségi játékok elérhetőbbek legyenek, visszahozzák a régi címeket, a játékosok pedig alkotóként vagy társszerzőként is bekapcsolódhassanak a fejlesztésbe. Sharma szerint ezek egyértelműen előnyös változások lennének a játékosok számára, még akkor is, ha megkérdőjelezik a jelenlegi üzleti modelleket – vagy éppen azért, mert változtatásra kényszerítik azokat.
Az AI a háttérben?
A bejelentés után nehéz nem arra gondolni, hogy az XBOX kutatja a lehetőségeket, miként lehetne a mesterséges intelligenciát bevonni a játékiparba. A szöveg ugyanakkor feltűnően kerüli az „AI” és a „generatív mesterséges intelligencia” kifejezéseket. Egyelőre tehát nem világos, hogy valóban erről van-e szó, vagy más technológiai irányokat is vizsgálnak. További kérdést vett fel, kik használhatják majd az új eszközöket, és milyen korlátozások vonatkoznak rájuk. Vajon a fejlesztők kapnak új lehetőségeket? A játékosok számára nyílik meg az alkotás világa? Esetleg a modkészítés kerül előtérbe? A bejelentésből ezekre egyelőre nem kapunk választ.
Sharma mindenesetre igyekezett megnyugtatni a fejlesztőket, hogy az XBOX alapvető prioritásai nem változnak. Ahogy fogalmazott: „Továbbra is elkötelezettek vagyunk a 4C mellett, a nagyszerű játékok készítése, a hardvereink, valamint a szellemi tulajdonaink és a köréjük épült közösségek felelős gondozása mellett. A LABS lehetőséget ad arra, hogy új technológiákat fedezzünk fel anélkül, hogy feladnánk a már folyamatban lévő munkát.”
Az XBOX tehát azt ígéri, hogy az új részleg a már futó fejlesztések veszélyeztetése nélkül kísérletezik majd új technológiákkal. A konkrét célokról, az eszközök működéséről és a felhasználási lehetőségekről azonban még nem árultak el eleget ahhoz, hogy tisztán lássunk. Az Xbox Labs mögött állhat mesterséges intelligencia, újfajta modkészítési lehetőség vagy a játékok létrehozását és felfedezését átalakító más technológia is. Egyelőre csak találgatni lehet. A válaszokat valószínűleg a következő bejelentések hozzák majd meg.


Bálnahullás (2026) • (16) • amerikai horror-kalandfilm, 106 perc – Bemutató ideje: október 15.








