Fél év és visszatér az Ahsoka sorozat a Disney+-ra a második évaddal. Az első szezon egy cliffhangerrel ért véget, amelyben Ahsoka és Sabine a távoli Perideián ragadtak, míg Thrawn és Ezra visszajutottak az ismert, messzi-messzi galaxisba. Az évad vége felvezette, hogy a Mortis istenei is valamilyen formában felbukkannak majd a folytatásban. Ez kifejezetten azoknak szól, akik látták a z animációs szériákat, mint A klónok háborúja vagy a Lázadók. A sorozat írója, showrunnere Dave Filoni elmondta, hogy az élőszereplős sorozatban most megelevednek ezek a „furcsa” Star Wars elemek.
A Mortis istenek mitológiája hangsúlyos lesz az Ahsoka második évadában
Még várnunk kell januárig, hogy elinduljon az Ahsoka második évada, de az eddig látott előzetes alapján izgalmas dolgokra számíthatunk. Dave Filoni a széria atyja és a Lucasfilm társelnöke most az Empire magazinnak árulta el, hogy a Mortis istenei miként fognak megjelenni az évadban. Az első évadban csak utaltak rájuk, a fináléban pedig Baylan Skoll látogatott el egy távoli hegyre a Perideián, ahol az isteneket ábrázoló sziklaszobrokon állt meg. A rajongók azóta is találgatnak, hogy az animációs sorozatból ismert, az Erőhöz mélyen kapcsolódó lények a Mortisról mégis hogyan szerepelnek majd itt, miután az Atya, a Fiú és a Lány is elhunyt.
Filoni elmondta, hogy A klónok háborújából ismert ezen mitológiai elemek „mindenképpen fontosak lesznek” a második évadban. Akik nem látták az animációs sorozatokat, azoknak röviden annyi, hogy egy epizódban Anakin, Obi-Wan és Ahsoka megtalálták a Mortis bolygóját, amely az Erő egy középpontjában van. Itt találkoztak a Mortis isteneivel, név szerint az Atya, a Fiú és a Lány, akik egyenként az Erő sötét, világos oldalát és a közte lévő egyensúlyt képviselték. Itt hőseink próbák elé álltak, Ahsoka és Anakin még a Sötét oldalt is megjárták, a kiválasztott Skywalker pedig a sötét jövőjébe is bepillantott. A Lázadókban pedig egy mortisi portálon keresztül jutott Ezra a Világok közötti világba.
Az Ahsoka második évada ezt a mitológiát és történetet folytatja immár élőszereplős formában, amely szervesen kapcsolódik a címszereplő életútjához. Filoni szerint igen nagy kihívás volt ezeket bevezetni a Star Warsba, de ehhez maga George Lucas volt segítségére annak idején.
„Hadd mondjam el, ez egy igazi kihívás” – mondja Filoni az ilyen mélyreható fogalmak lefordításáról. „Nagyon meglepő volt, amikor George [Lucas] megalkotta ezeket az archetipikus istenfigurákat. Mit vizsgáltunk ott A klónok háborújában? Mi volt a metafora? Nagyrészt a hatalomról szól, arról, hogy mit kezdünk a hatalommal, és hogyan élünk vele. Egy jedi számára szerintem ez egy természetes történeti irány, hogy elmélyüljön ezekben a kérdésekben.”
A furcsa fantasy és a klasszikus Star Wars keveredik az Ahsoka második évadában
Filoni arról is beszélt, hogy a második évad már két síkon játszódik párhuzamosan és ezek stílusban is élesen eltérnek majd. Egyik oldalon követjük majd Ahsoka, Sabine, Baylan és Shin kalandjait a Perideián és a Mortis isteneinek felkutatásában. Ez egy furcsa mitológiai fantasy lesz, amelyre nem mindig kapunk észszerű magyarázatokat. Míg a másik oldalon a messzi-messzi galaxisban nézhetünk egy vérbeli, klasszikus Star Wars konfliktust a Thrawn vezette Birodalmi maradványok és az Új Köztársaság oldalán Hera Syndulla és Ezra Bridger szemén keresztül. Filoni szerint a nézők is ketté oszthatók, hogy melyik fajta Star Wars mesére kíváncsiak, itt most megkapják egyben és ehhez az X-akták két főszereplőjével példálózott.
„A közönség egy része Scully, egy része pedig Mulder [az X-aktákból]. És ezt imádom. Mindkettőt ki kell elégíteni. Vannak, akik azt mondják: »Ez őrültség, ne már!«, mások pedig: »Hát… Lehet, hogy igaz!« Miért hiszel olyan könnyen egy Erő-szellemben? Mi az igazság ebben? A rajongók vitatni fogják ezt, és szerintem ez a rajongói közösség szépsége.”
Az biztos, hogy sok izgalmas és meglepő dologra számíthatunk az Ahsoka második évadában, amely egyszerre nyúlik vissza George Lucas filmjeihez, az animációs szériákhoz és a Legendák könyveihez is. A Mortis istenek nyomán régóta találgatnak a rajongók, hogy vajon az Anya, Abeloth is felbukkan-e majd az évadban? Erre a kérdésre viszont leghamarabb 2027. január 20-án kaphatunk választ, amikor elindul az Ahsoka második évada a Disney+ streamingjén.

Ahsoka
After the fall of the Galactic Empire, former Jedi Ahsoka Tano investigates an emerging threat to a vulnerable galaxy.


A vadon szíve (2026) • (16) • amerikai kaland-thriller, 101 perc – Bemutató ideje: szeptember 24.









