Ha valaki gyerekkora óta szereti a Looney Tunes figuráit, a Prérifarkas visszavág (Coyote vs. Acme) aligha fog csalódást okozni. Wile E. Coyote és örök ellenfele, a Kengyelfutó gyalogkakukk ezúttal egy élőszereplős és animációs elemeket vegyítő mozifilmen keresztül keveredik bele egy klasszikus Dávid és Góliát-történetbe – csak éppen a csatatér ezúttal a bíróság a végtelen síkság helyett. A végeredmény pedig jóval több egy egyszerű rajzfilmes poénparádénál.
A készítők tisztában voltak vele, hogy felnőttként egészen más dolgokon nevetünk fel, így egyszerre kellett megnevettetni a felnőtteket és a gyerekeket, a végeredmény pedig egy felettébb vicces, nosztalgikus és szórakoztató film. Wile E. Coyote, a saját magát zseninek tartó prérifarkas élete mindig ugyanúgy alakult: kiszemelte a Gyalogkakukkot, kitervelte, hogyan fogja elkapni, majd elővett egy újabb zseniálisnak gondolt Acme-szerkezetet. De minden alkalommal csődöt mondott a szerkezet: a rakétameghajtású görkorcsolya, ami inkább veszélyeztette, mint segítette a küldetését, vagy éppen egy zongora, amely minden logikus magyarázat nélkül az égből zuhant rá a sivatagban – az Acme termékei szinte kivétel nélkül testi sérüléssel jártak. Egy rajzfilmfiguránál persze mindez nem jelentett végzetes problémát. Wile E. túlélt már több száz méteres zuhanásokat, a teherautókkal történő frontális ütközéseket és minden helyzetből élve jött ki, amikor mi már feldobtuk volna a taccsot. Csakhogy az idő vasfoga nyomot hagyott a címszereplőn is, a Prérifarkas lassabban épül fel sérüléseiből, mint régen. Minden megváltozik, amikor felfigyel egy hirdetőtáblára, amelyen Kevin Avery személyi sérülésekre szakosodott ügyvéd szolgáltatásait reklámozza – „Megsebesítette egy lezuhanó zongora?” –, úgy érzi, végre megtalálta a megfelelő embert.

Wile E. felkeresi Avery, Maltese és Jones albuquerque-i irodáját, ahol Kevin meglehetősen rutinszerűen kezeli az ügyet. A férfi már több száz hasonló esettel találkozott, így elővesz egy előre elkészített szerződést, és közli: az Acme ötven dollárt hajlandó fizetni. Wile E. azonban nem igazán elégedett az ajánlattal. Előhúzza a bizonyítékokat tartalmazó, gyakorlatilag feneketlen rajzfilmes dobozát, amely tele van az Acme hibás termékeivel, és közli, hogy ő bizony bíróságra akar menni. Ez persze nem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik, hiszen Wile E. egy szót sem ejt ki a száján. Gondolatait táblákon keresztül közli, vagy éppen ami a keze ügyébe akad. A helyzetet végül Paige, az iroda gyakornoka és Kevin unokahúga lendíti előre. Ő győzi meg nagybátyját, hogy legalább találkozzanak az Acme képviselőivel. Ez különösen kellemetlen lehet Kevin számára, hiszen az óriásvállalatot egykori jogi egyetemi riválisa, Buddy Crane vezeti. A régi sérelmek pedig azóta sem tűntek el.
Az Acme fényűző, felhőkarcoló tetején található tárgyalójában Crane és társa, Bill Pelicanos magabiztosan fogadja Averyt. Tudják, hogy Kevin még soha nem nyert pert, így amikor meglátják Wile E. bizonyítékait, egyszerűen előállnak az egyetlen ajánlatukkal: ötvenezer dollárral. Kevin számára sorsfordító lenne az összes, az ügyfele azonban hallani sem akar az ajánlatról. Továbbra is kitart a tárgyalás mellett, így elkerülhetetlen a bírósági összecsapás. Kevin innentől egy olyan ellenféllel találja szemben magát, amelynek pénzügyi lehetőségei gyakorlatilag korlátlanok. Az Acme nem egyszerűen a város egyik legnagyobb vállalata, hanem országos szinten is hatalmas befolyással bír. A bizonyítékok összegyűjtése szinte lehetetlennek tűnik, hiszen a korábbi kártérítési ügyeket gondosan elzárták, az érintetteket pedig eltüntették a nyilvánosság elől. Nem véletlen, hogy Dodó Kacsa egy elmegyógyintézetben kötött ki.

Averyék azonban váratlan segítséget kapnak Tapsi Hapsi személyében. A legendás nyúl vezeti el főszereplőinket az Acme egyik szigorúan titkos projektjéhez, amelynek neve Project Sisyphus. Paige, ő az egyetlen a csapatban, aki tényleg figyelt az iskolában, elmagyarázza, hogy Sziszüphosz az a halandó volt, akit Zeusz arra ítélt, hogy újra és újra felgörgessen egy hatalmas sziklát a hegy tetejére, amely minden alkalommal visszagurult. A feladat így örökké ismétlődött. És pontosan így kell elképzelni egy rajzfilmfigura életét is. Ugyanazt csinálni újra és újra, minden egyes alkalommal abban bízva, hogy most majd másképp végződik. Közel kerülni a sikerhez, aztán ismét elbukni. A Prérifarkas visszavág egyik legjobb ötlete éppen az, hogy a Looney Tunes abszurd világát egy ilyen felnőttes gondolattal kapcsolja össze.
A film tele van olyan kikacsintásokkal, amelyek elsőre talán fel sem tűnnek, de egy Looney Tunes-rajongó számára annál szórakoztatóbbak. Már maga Kevin ügyvédi irodájának neve, az Avery, Jones and Maltese is ilyen: Tex Avery, Chuck Jones és Michael Maltese voltak azok az alkotók, akik meghatározó szerepet játszottak a Looney Tunes világának, ezen belül pedig a Prérifarkas és a Gyalogkakukk történeteinek megalkotásában. Közben maga a film egy klasszikus tárgyalótermi Dávid és Góliát-sztorit is eljátszik. Az egyszerű, leégett ügyvédnek kell szembeszállnia egy korrupt, hatalmas vállalattal és legmenőbb jogi csapatával. Kevin egy ponton már-már Paul Newman figuráját idézi Az ítélet című filmből, amikor a kiszolgáltatott ügyfél javára lemond az egyszerű megoldásról. Paige pedig némileg Erin Brockovich szerepét tölti be, amikor arra ösztönzi Kevint, hogy ne engedjen, hanem kutassa fel és hozza nyilvánosságra a háttérben húzódó összeesküvést. És persze az említett Tapsi Hapsi, aki a saját rajzfilmes módján vezeti el Kevint az igazsághoz. A készítők gyakorlatilag egy egész doboznyi apró utalást rejtettek el a filmben. Még a helyszín megválasztása is poén: Albuquerque természetesen Hapsi egyik híres mondatára utal, amikor veszélyben azt mondja, hogy rossz irányba fordult, és Albuquerque-nél balra kellett volna mennie.

Dave Green rendező és Samy Burch forgatókönyvíró Ian Frazier 1990-ben, a The New Yorkerben megjelent humoros írásából indult ki, és egy meglepően csiszolt filmet hozott létre. Az egyik legjobb döntésük, hogy a színészek egyáltalán nem játsszák túl a helyzetet. Mindenki teljes komolysággal kezeli a történet abszurditását, és ettől lesznek igazán viccesek a jelenetek. Mellőzik az állandó kikacsintásokat a kamerába, és nem kell attól sem tartani, hogy valaki folyton bekiabálja: „igen, tudjuk, milyen hülyén hangzik ez”. A film egyszerűen hagyja, hogy a helyzetek önmagukért beszéljenek.
Will Forte különösen jó választásnak bizonyult Kevin szerepére. A karakter kezdetben egy szerencsétlen, kissé elveszett ügyvédnek tűnik, de a történet előrehaladásával fokozatosan egyre rátermettebb ügyvéd lesz, s már nem megfutamodik a kihívásoktól, hanem kiáll az ügyfelei mellett. Martha Kelly Dottie Jonesként fantasztikusan száraz humorral dolgozik, John Cena pedig Buddy Crane szerepében szinte tökéletes rajzfilmes gonosztevőként működik. Még egy egészen apró mellékszereplő is emlékezetes marad. Nancy Linehan Charles egy motel recepciósát alakítja, aki gyanakodva fogadja a Prérifarkast, s kezdetben nem akarja elszállásolni a rajzfilmfigurát, mondván, hogy háziállatokat nem lehet tartani náluk. Kevin kénytelen felvilágosítani azonban, hogy Wile E. nem egyszerű háziállat, hanem az ügyfele és vadállat. Ez volt az az első alkalom a filmben, amikor igazán megvillant, hogy a szerencsétlennek kinéző ügyvédben jóval több van, mint amit elsőre gondolnánk.

Van azonban egy meglehetősen furcsa történet, amit nem a sorok között kell keresnünk, hanem a film elkészítése körül. A Prérifarkas visszavág végül a Ketchup Entertainment forgalmazásában került a közönség elé, de eredetileg egészen másképp alakult volna a helyzete. A Warner Bros. vezetése ugyanis a már elkészült filmet egyszerűen polcra akarta tenni, és inkább adózási szempontból veszteségként leírta volna. A döntés természetesen komoly felháborodást váltott ki, amely még Albuquerque-ig is elhallatszott. Az új vezetés mindössze annyit közölt, hogy „más irányba haladnak”. David Zaslav, a Warner Bros. Discovery új vezetője egyik első komoly döntéseként hagyta jóvá a film törlését. A történet különösen ironikus annak fényében, hogy a Warner későbbi pénzügyi nehézségeire adott egyik megoldást az jelentette, hogy megvette a Paramount Skydance – mintha az egész stúdió maga is egy gigantikus Acme-projekt része lenne, és valami újra és újra félresiklik.
VERDIKT
Így aztán különösen találó, hogy a film nyitó stáblistáján ez olvasható: „A Warner Bros. Pictures Production, a wholly owned subsidiary of Acme Corporation.” Ennél tökéletesebb lezárását aligha lehetett volna találni egy olyan filmnek, amelyben Wile E. Coyote végre úgy dönt, hogy nem újabb Acme-szerkezetet rendel, hanem ügyvédet fogad, és bíróság elé viszi az egész vállalatot. Az év egyik legnagyobb meglepetése lett a Prérifarkas visszavág.


A vadon szíve (2026) • (16) • amerikai kaland-thriller, 101 perc – Bemutató ideje: szeptember 24.









